Mi vár ránk, ha klímakrízis váltja a pandémiát?

D KOM20181114004
2023.06.09. 16:20
A pandémia után a következő kihívás a klímaváltozás és a környezetszennyezés, amely hatással van az ökoszisztémára, a biodiverzitásra és az emberi egészségre is – emelte ki az MCC Egészségfejlesztési konferenciáján Pándics Tamás, az NNK Közegészségügyi Laboratóriumi és Módszertani igazgatója. Az Indexnek arról beszélt, hogy a WHO Magyarországot a környezeti hatások monitorozásában jó példaként említette, ezért rendezik Budapesten a soron következő Környezet és Egészség konferenciájukat, amelyen az európai országok illetékes miniszterei is részt vesznek.

„Az emberek fejében a népegészségügyi vészhelyzetek döntéshozói szinten is egybeforrnak a járványokkal, miközben korántsem biztos, hogy a következő fertőző betegségek útján alakul ki” – hívta fel a figyelmet előadásában az NNK főosztályvezetője. Pándics Tamás arról beszélt, hogy az országokat fel kell készíteni a környezeti hatásokból adódó, az egészségügyi rendszereket megterhelő betegségekre, valamint pontos mérésekkel, kutatásokkal arra kell törekedni, hogy amit lehet, megelőzzünk. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ötévente megrendezett konferenciasorozatának 7. állomásán, Budapesten ezeket a kérdéseket járják majd körbe. 

Klímakrízis okozta többlethalálozások

A szakértő mindehhez hozzáfűzte, hogy az egyik egészségügyi kockázatot jelentő témakör a klímakrízis, ami már itt van, de egyes hatásai mérsékelhetők. Példaként említette az NNK 15 évvel ezelőtt kialakított hőségriasztási módszertanát. „Ennek azért is van nagy jelentősége, mert a hőhullámok után jellemzőek a többlethalálozások. A krónikus betegek, főként a szív- és érrendszeri panaszokkal küzdő idősek különösen sérülékeny csoportnak számítanak ebből a szempontból, a kánikulákra való előrejelzéssel és figyelmeztetéssel sok halálozás megelőzhető” – jegyezte meg a módszertani igazgató. 

Levegőmonitorozás tüdőrák ellen

A Magyarországon is a vezető halálokok közé tartozó tüdőrák kialakulásának egyik jelentős rizikótényezője a légszennyezettség, ami a kardiovaszkuláris betegségek kialakulásában is szerepet játszhat. A Nemzeti Népegészségügyi Központban naponta értékelik közegészségügyi szempontból a levegőminőséget és figyelmeztetnek a kockázatokra. Az időnk 90 százalékát beltéren töltjük, ezért az itteni levegő minőségét is befolyásolja az, ami a kültérről áramlik be. A munkahely, az intézmények, óvodák és iskolák helyiségeiben egészségügyi szempontból nemcsak a gyakori szellőztetésnek van jelentősége, az sem mindegy, hogy milyen bútorokat helyeznek el benne, milyen festékeket, milyen padlóburkolókat használnak. Pándics Tamás elmondta, hogy ezzel kapcsolatban kiadtak köznevelési intézmények számára útmutatást, ami a lakó- és munkahelyi környezet kialakítása szempontjából is hasznos lehet. Az NNK igazgatója megjegyezte, hogy Magyarországon készül Európa legkiterjedtebb gyermeklégúti felmérése, amelyben arra keresik a választ, hogy mi a kiváltó tényezője az asztmának és egyéb légúti megbetegedéseknek. 

Pollenprognózis a Kárpát-medencére

Magyarországon az allergiások 75 százaléka, nagyjából 1,5 millió ember érzékeny a parlagfű pollenjére, de további 30 allergén található még a levegőben. Az NNK pollenelőrejelzése négy éve indult, mint kiderült, több évtizedes adatsorra épülő módszerről van szó, és a környező országok határ menti településein felállított mérőállomásokkal akár órás parlagfűriasztási rendszert alakítottak ki, kölcsönös adatszolgáltatással, amelynek az elemzését Magyarország végzi. Pándics Tamás elmondta, hogy nagyjából három napra előre tudják prognosztizálni a pollenkoncentrációt. „Az allergiások így előre tudnak készülni az adott időszakra gyógyszerekkel, ehhez pollennaptárunk is támpontot nyújt, kisebb elcsúszások időjárás függvényében ugyanakkor ehhez képest előfordulhatnak”– részletezte. 

Az éltető víz

Az egyik legintenzívebben vizsgált területük a vízminőség, Magyarország teljes vízhálózatát, a felszín alatti vízbázist is ellenőrzik, az ólomkockázati tényezőket is beleértve. A szennyvízvizsgálat módszertanát a járvány alatt fejlesztették ki a világon elsőként, amit először csak három ország, de 1,5 év múlva szinte már mindenki átvett a WHO javaslatára. Az NNK laborigazgatója kitért arra, hogy a koronavírus örökítőanyaga mellett az influenza és egyéb fertőző betegségek – például a Hepatisits A, a sárgaláz vagy a H1N1 vírus, illetve a tífusz- és a kolerabaktérium – jelenlétét is ki tudják mutatni a csatornahálózatból. Mindössze 22 helyről a 19 megyeszékhelyen automata berendezésekkel vett minta alapján a lakosság legalább 40 százalékára vonatkozó adatokat nyernek ki. Pándics Tamás azt is elárulta, hogy legutóbb a poliovírust, a járványos gyermekbénulás kórokozóját keresték, de szerencsére ez Magyarországon nincs jelen. A WHO gyermekbénulás elleni kampányának sikerességét is ilyen módszerrel vizsgálták. 

Mindemellett kiderült, hogy az anyagcseretermékekből a nem fertőző betegségekre is rálátásuk lehet, sőt, akár amerikai mintára a droghasználat mértéke is megállapítható a kevés erőforrásigényű, így olcsó, gyors, és a lakosságra reprezentatívan érvényes módszerrel. Az NNK főosztályán közel húsz szakterületről nagyjából 60 szakember, többek között biológusok, vegyészek, népegészségügyi ellenőrök, orvosok, statisztikusok végeznek szoros együttműködésben alkalmazott kutatást a lakossági környezet-egészségügyi kockázatok megállapítására. 

A szennyvízalapú epidemiológia folyamata
A szennyvízalapú epidemiológia folyamata
Fotó: NNK Kutatási jelentés

A magyar módszer

A fertőző betegségek esetében a szennyvízben már azelőtt megjelennek a kórokozó örökítőanyagai, mielőtt azok tüneteket okoznának, ezzel az egészségügyi rendszert pár nappal előbb (akár 5-6 nappal korábban) fel lehet készíteni a megbetegedések számának növekedésére vagy egy vírus/baktérium többeket érintő megjelenésére. „A járvány elején csak mi monitoroztuk a szennyvizet ilyen szempontból, és hoztuk nyilvánosságra a lakosság számára a prognózist. A WHO felfigyelt a módszerre, majd a magyarországi tapasztalatokból kiindulva kiadtak egy más országok számára is alkalmazható ajánlást” – emlékezett vissza az NNK módszertani igazgatója, hozzátéve: tudományos nemzetközi szaklapokban publikáltuk a magyar szennyvízvizsgálati epidemológiai módszertant. A koronavírust illetően kérdésünkre elmondta: csökkenő tendenciákat figyelhetünk meg, már nincsenek nagy hullámzások a szennyvízben kimutatott örökítőanyagokat illetően, szépen lassan, de folyamatosan mérséklődik a víruskoncentráció. Pándics Tamás számára ezzel kapcsolatban az egyik legérdekesebb megfigyelés az volt, hogy az influenza megjelenésekor a két vírus dominanciaküzdelmét ki lehetett mutatni a csatornahálózatból vett mintákból.

A talaj és vízminőség szorosan összefügg egymással, a kémiai, biológiai, mikrobiológiai szennyezőket tudják vizsgálni, illetve mindent, ami kockázatként felmerülhet. Mint mondta, laboratóriumi hátterük bármilyen egészségügyet veszélyeztető tényező kimutatására, illetve ilyen rizikók előrejelzésére alkalmas. 

Miért pont nálunk lesz WHO konferencia?

A többi országhoz hasonlóan az NNK, illetve jogelődjei is együtt dolgoztak a WHO-val számos szakterületen. A népegészségügyi prevenció kiemelt fókuszban van, az újonnan felmerült kockázatok tekintetében a világszervezet Környezet és egészség programjában évtizedek óta részt vesz hazánk. „Az ivóvíz-fürdővízzel kapcsolatos egészséghatásokat illetően az NNK módszertanát a WHO is elismerte” – mondta Pándics Tamás. A járvány alatt kifejlesztett mérési módszerek is nagy szerepet játszottak abban, hogy a következő, ötévenként megrendezendő világkonferencia ismét Budapestre érkezik. A rendezvényen július 5. és 7. között nemzetközi szakértők mellett az európai országok környezetvédelemért és egészségügyért felelős miniszterei is részt vesznek. A WHO közleménye szerint a kongresszuson a jövő kihívásainak és lehetőségeinek megtárgyalása mellett cselekvési tervet fogadnak el, és végül konkrét kötelezettségvállalások aláírásával zárul a konferencia. 

(Borítókép: Talajmenti pára és füst Salgótarjánban 2018. november 14-én. Fotó: Komka Péter / MTI)