Elmaradt a Magyar Orvosi Kamara közgyűlése

2023.06.09. 20:20
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) 2023. június 3-án tartotta ez évi második küldöttközgyűlését, amely határozatképtelenség miatt eredménytelen volt. Erről június 7-én, a szokásos heti beszámolójukban honlapjukon is beszámoltak.

A közlemény szerint a küldöttközgyűlést bizonytalan jogi helyzetben kellett megtartani, a Kamara ellen meghozott törvénymódosítás ugyanis a február 25-én megkezdett választási folyamatot megszakította.

A bizonytalanság a 4 évre választott országos küldöttek mandátumának pontos érvényességi idejét is érintette, ami miatt a Belügyminisztérium állásfoglalását kérte az Országos Hivatal már 2023. március 8-án – tették hozzá.

Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár válaszában nem adott jogilag érvényes útmutatást. A Kamara a június 3-i, sikertelen küldöttközgyűlése után újraindította a kamarai választásokat, a lejárt mandátumú területi vezetők helyett ügyvivő testületek vezénylik le a választást.

Az Országos Elnökség mandátumát a fentiek nem érintik, az 2023. november 30-ig él. Az újonnan választott képviselőkkel zökkenőmentesen folytatjuk a magyar orvostársadalom képviseletét, maradunk az őszinte hang a magyar egészségügyben – olvasható a MOK közleményében.

A MOK egyik későbbi közleményében azt írta, hogy bejelentette lemondását a szervezet alelnöki posztjáról Dr. Lénárd Rita, akinek döntését a kamara elnöksége tudomásul vette.

Megszűnt a kötelező kamarai tagság

Mint ismert, a Belügyminisztérium nemrégiben nyújtott be egy törvénymódosítást, amelyet az Országgyűlés kivételes eljárásban el is fogadott, később ki is hirdették. A jogszabályok értelmében

  • megszűnt a kötelező orvosi kamarai tagság (csak az marad, aki úgy nyilatkozik);
  • a nem kamarai tagok is praktizálhatnak;
  • az etikai eljárások pedig – a folyamatban lévőkkel együtt – átkerültek a MOK-tól az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz.

A kamara és a kormány legújabb konfliktusában döntő szerepet játszott az a február 4-i küldöttgyűlés, ahol a MOK „az azonnali és hosszú távú célok elérése érdekében” nyomásgyakorlásba kezdett: arra kérték a háziorvosokat, hogy ne írják alá az ügyeleti szerződéseket.

A döntéshozók szerint a kamara döntése a betegbiztonságot veszélyezteti. A kormány azt is elfogadhatatlannak tartja, hogy a MOK etikai eljárás alá vonta az egyik vármegyei háziorvosi szakmai vezetőt, aki tájékoztatót tartott az új ügyeleti struktúráról a kollégáinak.

A kamara erre úgy reagált, hogy pusztán etikai bejelentést tettek egy olyan személy ellen, aki visszaélt hivatali helyzetével. Ez a kijelentés ugyanakkor nem árnyalta a történteket, a kormány törvényileg próbál pontot tenni az ügy végére.