Van néhány ügy, amelyeket nem sikerült lezárni hat hónapon belül a Fővárosi Ítélőtáblán

2023.06.08. 14:28
A Fővárosi Ítélőtábla mindössze 35 ügyet nem tudott befejezni 2022-ben hat hónapon belül, ami a teljes ügyszám 4,9 százaléka – jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal elnöke az ítélőtábla évértékelő sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.

Ez azt jelenti, hogy a Fővárosi Ítélőtáblán kiemelkedően gyors az ügyek elbírálása – közölte Senyei György. Mint elmondta: a Fővárosi Ítélőtábla a legnagyobb ügyszámú bíróság az országban, aminek a Budapest-központúság az oka. Illetékességi területén működik az ország két legnagyobb törvényszéke és a Balassagyarmati Törvényszék is.

Miközben az ország bíróságaira beérkező ügyek száma csökkent, a Fővárosi Ítélőtáblán szaporodtak az ügyek. Ennek a többi között az az oka, hogy az ítélőtáblán újra létrejött a Közigazgatási Kollégium.

Ribai Csilla, az ítélőtábla elnöke arról beszélt, hogy 2022-ben 6998 ügy érkezett hozzájuk, amiből 6704-et befejeztek és csupán 1355 maradt folyamatban. Az ügyek száma 1110-el több, mint 2021-ben.

Az ítélőtábla jelentőségének érzékeltetésére kifejtette, hogy az országosan induló büntetőügyek 40 százalékát ők tárgyalják. Ez az arány a munkaügy esetében 52 százalék, a gazdasági ügyeknél 60 százalék, a polgári perek esetében 53 százalék, a közigazgatási ügyek tekintetében pedig 100 százalék.

Közlése szerint az ügyek felénél 3 hónapon belül ítélet születik, a 99 százalékukat pedig egy éven belül befejezik. Az ítélkezés megalapozottságát mutatja, hogy a felülvizsgálati kérelmek tekintetében a Kúria szerint a Fővárosi Ítélőtáblán született ítéletek 84 százaléka megalapozott volt.

Kitért arra is, hogy az idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját az ítélőtábla. Ebből az alkalomból nagyszabású rendezvénysorozatot, bíróságtörténeti tanácskozást és kiállítást tartanak szeptemberben.