Állam elleni bűncselekmény miatt feljelentették Orbán Viktort

D MTI20230321001
2023.06.07. 15:19
A DK két politikusa állam elleni bűncselekmény feljelentésének elmulasztása, illetve hivatali visszaélés gyanúja miatt tett feljelentést a miniszterelnök ellen. Az ügyészség döntött az Orbán Viktort érintő feljelentésről.

„Az állam elleni bűncselekmény feljelentése elmulasztásának vétsége és más bűncselekmények miatt Gy. Németh Erzsébet és Ráczné Földi Judit által tett feljelentést, mivel a cselekmény nem bűncselekmény elutasítom” – írja határozatában a Fővárosi főügyészség. 

Gy. Németh Erzsébet és Ráczné Földi Judit a Demokratikus Koalíció politikusai, állam elleni bűncselekmény feljelentésének elmulasztása, valamint hivatali visszaélés gyanúja miatt a Nemzetközi Beruházási Bank (orosz kémbank néven híresült el) ügyében tett feljelentést Orbán Viktor miniszterelnök ellen.

A két ellenzéki politikus szerint Magyarország érdekeinek elárulásával egyenértékű, hogy Orbán Viktor korábban engedélyezte az akkor még részben a kormánya kezében lévő, orosz Nemzetközi Beruházási Bank itteni magyarországi működését. Az Orbán-kormány végül az ukrajnai háború kitörése után szakított a Nemzetközi Beruházási Bankkal.

Az ügyészség szerint nem történt bűncselekmény 

A feljelentésben és az abban hivatkozott forrásokban sincs arra vonatkozó konkrét adat, illetve erre utaló konkrét tényállítás, hogy Laszlóczki lmre Magyarország, az Európai Unió intézményei vagy szövetséges fegyveres erő ellen hírszerző tevékenységet folytatott. Önmagában a feljelentők által hivatkozott, a bank tevékenységével és magyarországi jelenlétével kapcsolatos jelzések, illetve a Laszlóczki lmrével mint a bank alelnökével szemben elrendelt szankció ténye a feljelentett személy által kifejtett, a feljelentők által feltételezett hírszerzési tevékenységre vonatkozó adatként nem értékelhető

– áll a Dr. Egri Gábor főügyészségi ügyész által jegyzett határozatban. A határozat szerint az állam elleni bűncselekmény feljelentésének elmulasztása ún. tiszta mulasztási bűncselekmény, ami kizárólag szándékosan követhető el.

Akkor tényállásszerű a cselekmény, ha az elkövetőnek hitelt érdemlő tudomása van a készülő vagy még le nem leplezett, a törvényi tényállásban felsorolt befejezett bűncselekményről, és nem tesz feljelentést. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy állam elleni bűncselekményre vonatkozó adat hiányában – mint jelen esetben – ilyen bűncselekmény feljelentésének elmulasztása fel sem merülhet

– tették hozzá. Az ügyész szerint a feljelentéssel érintett személyek által elkövetett bűncselekményre utaló adat hiánya a büntetőeljárás megindításának akadálya.

Az ügyészség állásfoglalása szerint a feljelentést el kell utasítani abban az esetben, ha a feljelentett cselekmény nem minősül bűncselekménynek. A határozat szerint elkövetési magatartásra utaló adat hiányában döntött úgy az ügyészség, hogy elutasítja a DK politikusaink feljelentését.

(Borítókép: Orbán Viktor 2023. március 21-én. Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI)