Fellélegezhet az ügyvédnő, akit az egyik leghíresebb olasz maffia akar

2023.06.07. 10:03
Szerda reggel kellett ismételten megjelennie a Fővárosi Törvényszéken a pénzmosással vádolt Sz. E.-nek. Perbeszédek helyett azonban csak egy rövid ismertetést tartott a bíró, miután a nő védője helyett egy ügyvédjelölt képviselte a vádlottat, aki perbeszédet nem tarthat.

Két őr kíséretében érkezett meg a Fővárosi Törvényszék Markó utcai épületébe Sz. E. A budapesti ügyvédnő tárgyalása rövid ideig tartott, mindössze egy órát volt a teremben. Az eredeti terv szerint perbeszédek hangoztak volna el, azonban a védőügyvéd nem volt jelen a meghallgatáson, az őt helyettesítő ügyvédjelölt nem tarthat perbeszédet, így azt későbbre napolták el. Végül csak rövid iratismertetést tartott Tóth Barsa bíró.

A budapesti ügyvédnő könnyes szemekkel, elcsukló hangon szólalt fel:

Semmiféle pénzmosási bűncselekményt nem követtem el, én a sértettje vagyok az ügynek!

Mindenféleképpen ellenzi, hogy kiadják őt az olasz hatóságoknak, és tagadja az ellene felhozott vádakat. Elmondása szerint harminchárom éve praktizál ügyvédként, az olaszok megküldhették volna neki a vádiratot, ahelyett, hogy európai elfogatóparancsot adtak volna ki, és lerohanták őt a hatóság tagjai. 

A rövid tárgyalási napon kérte, hogy enyhítsenek a kényszerintézkedésén, mert a börtönben nem tud megfelelően étkezni. A négy és fél hónapja tartó letartóztatása alatt nem tudott a zsír- és laktózmentes étkezésének megfelelően enni. Tóth Bars bíró ezt elutasította, de fellebbezésnek helyet adott, amivel élt is a vádlott.

Legközelebb júliusban folytatódik az átadás tárgyalása.

Más bűncselekménnyel is vádolják

A vádirat szerint a nő és társai Olaszországban és más külföldi országban is tevékenykedő bűnszervezetet alkottak.

Az ügyvéd a státuszát kihasználva, bűntársaival formálisan vezette a budapesti ügyvédi irodájára bejegyzett és ott működtetett magyarországi cégeket, azokat ugyanakkor a bűnbanda vezetője teljeskörűen ellenőrzése alatt tartotta, és illegális vagyonátruházás, pénzmosás, bűncselekményből származó jövedelem tisztára mosására használta.

Az ügyvédnő ellen kilenc – összesen 20 év szabadságvesztéssel is büntethető – bűncselekmény elkövetésével összefüggésben az olaszországi Catanzarói Bíróság bocsátott ki európai elfogatóparancsot, hogy a büntetőeljárást az olasz hatóságok le tudják folytatni ellene.

Az ügyvédnő ellen ugyancsak a Fővárosi Törvényszéken folyamatban van egy másik büntetőügy is, ebben a bíróság megkereséssel él az iránt, hogy az eljárás eredményes lefolytatása érdekében szükséges-e a nő személyes jelenléte.

Indoklásuk szerint a bíróság a kilenc bűncselekmény tárgyi súlyára és a másik büntetőeljárásra tekintettel nem látott lehetőséget enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására.