További posták nyithatnak újra Budapesten

2023.06.06. 19:02
Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere közösségi oldalán közzétett bejegyzésében azt írta, hogy a Kelemen László utcai és a Török utcai posta év elejei újranyitása után a többi posta újranyitásán dolgozik a város vezetése. Mint írja, most új lehetőség kínálkozik az újranyitásokra, miután új partneri programot hirdetett a Magyar Posta.

„A programban a hírek szerint azok vehetnek részt, akik vállalják, hogy átveszik a Magyar Posta alapvető szolgáltatásait. A lehetőséggel, ha tehetjük, élni fogunk” – tájékoztatott bejegyzésében Őrsi Gergely.

Hozzátette: tárgyalásokat kezdeményeznek a Széphalom Bevásárlóközponttal, a Rózsadomb Centerrel és a Klebelsberg Kultúrkúriával a postai szolgáltatások esetleges átvételével kapcsolatban.

Mint beszámoltunk róla, a Magyar Posta Zrt. tavaly november óta ideiglenesen szünetelteti 210 településen 366 postahivatal működését. Budapesten 35 postát zártak be az energiaválság miatt.

A Magyar Posta Zrt. az önkormányzatokkal kötött megállapodások szerint január elején 32 településen 45 posta szüneteltetését oldotta fel. Az érintett postahelyek január 2-án így újra kinyithattak.