Lemondott Stumpf István

HNT 7744
2023.06.05. 20:52
Lemondott a Tokaj-Hegyalja Egyetem Alapítvány kuratóriumi elnökségéről Stumpf István. A korábban a Miniszterelnökséget vezető miniszter mellett Herbst Árpád is távozott posztjáról.

„A Tokaj-Hegyalja Egyetem rektorválasztása után úgy döntöttem, hogy 2023. június 20-ával távozom az Alapítvány kuratóriumának elnöki székéből” – írta közösségi oldalán Stumpf István. Elmondása szerint azért jutott erre a döntésre, mert a kuratóriumi társainak többsége nem tudta elfogadni az álláspontját.

Stumpf a pályázatok alapos tanulmányozását követően, a megbízott rektor eddigi tevékenységének ismeretében, valamint a szenátus véleményével összhangban Fiath Attila személyében látta volna szívesen az új rektort az egyetem élén.

Meggyőződésem, hogy a sikeres alapozó munkák után a szőlész-borász terület hangsúlyosabb képviselete vitte volna közelebb az intézményt merész céljai felé. A nemzetközi beágyazottságú borakadémikust, a dijoni kapcsolatú Wine Business School kitalálóját és megvalósítóját alkalmasabbnak láttam az új feladatra

– írta Stumpf.

A szenátus többsége ugyan Fiath Attila mellett tette le a voksát, de a kuratórium 3:2 arányban a szenátusi állásfoglalással és a kuratóriumi elnöki előterjesztéssel szemben a megbízott rektor, Horváth Ágnes munkájának folytatására szavazott.

Stumpf azért is tartja aggályosnak a kuratórium döntését, mert szerinte sérti a rektorjelölt választásának jogszabályi rendjét és az egyetemi önállóságot.

A szenátusi döntés negligálása olyan ellentéteket szított az Alapítvány kuratóriumán belül, amelynek feloldására nem látok lehetőséget. Ezért a jelzett időpontban – Herbst Árpád kurátortársammal együtt – távozom posztomról

– tette hozzá Stumpf, aki jó szívvel emlékezik vissza a Tokaj-Hegyalja Egyetem megalapítására és elindítására, az intézmény munkatársainak pedig sikeres folytatást kívánt.

(Borítókép: Stumpf István. Fotó: Nagy Tamás / Index)