Jelentős változásról számolt be a KSH

2023.06.05. 11:40
Távozik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) éléről dr. Vukovich Gabriella. Helyét az eddig a Szakstatisztikai Igazgatóságot irányító elnökhelyettes, dr. Kincses Áron veszi át 2023. június 11-től.

Dr. Vukovich Gabriella – aki számos rangos hazai egyetemen folytatott oktatási tevékenységet – 13 évig, két elnöki cikluson keresztül irányította a KSH működését.

Az elmúlt 13 év egybeesett az „adatrobbanás”, a kiteljesedő digitalizáció idejével, mely új lehetőségekkel és egyben számos kihívással szembesítette a KSH-t, olvasható a hivatal által kiadott közleményben. A leköszönő elnök utolsó munkanapja 2023. június 9-én lesz – írták.

Utódja, dr. Kincses Áron – aki idén nyerte el a Magyar Tudományos Akadémia doktora címet – 2000-ben kezdett a KSH-nál dolgozni. Különböző munkakörök betöltése után 2017-ben a hivatal Szakstatisztikai Igazgatóságát irányító elnökhelyettese lett.

Főbb kutatásai a nemzetközi vándorlás témaköréhez csatlakoznak. Az Országos Statisztikai Tanácsban több ciklus óta képviseli a KSH-t, emellett több nemzetközi tudományos bizottságban is tevékenykedett. Dr. Kincses Áron kiterjedt oktatási tevékenységet folytat; tudományos pályafutása során számos elismerésben és ösztöndíjban részesült.

Kincses eddigi karrierjéről és szakmai tapasztalatairól az alábbi cikkünkben írtunk részletesen.