Új, cukorbetegség elleni gyógyszert tesztelnek egy budapesti fiatalon

2023.06.03. 10:27
Budapesten beadták az első adagot abból a kísérleti gyógyszerből, amellyel gyógyíthatóvá válhat a cukorbetegség. A beavatkozást még kétszer kell megismételni, utána derülhet ki, hogy hatásos-e az ellenszer.

Új, cukorbetegség elleni kísérleti gyógyszert adtak be egy huszonéves fiatalnak Budapesten, a Szent János Kórházban péntek reggel.

„Egy nagyon szigorú protokoll írja elő, hogy mit kell levenni, milyen vért mikor kell levennünk, és hogy hogyan kell becsomagolnunk a szert” – mondta el a készítményről az RTL-nek Kiss János diabetológus, aki kollégáival részt vesz az 1-es típusú diabétesz gyógyításával összefüggő nemzetközi kutatómunkában, ami Magyarországon újabb fázisba lépett.

Az eddigi klinikai vizsgálatok – az 1-es, a 2-es és a már befejeződött 3-as fázisú klinikai vizsgálatok is – azt bizonyítják, hogy lényeges mellékhatás nem várható ettől a szertől, viszont úgy tűnik, hogy a saját inzulintermelés csökkenését képes lelassítani

– hangsúlyozta Kiss János.

Az új szer óriási jelentőségű lehet a diabétesszel küzdők életében, ugyanis

A betegséget eddig csak kezelni lehetett, gyógyítani nem, azonban az új szernek köszönhetően ez megváltozhat.

A készítményt Kiss Krisztina orvos adta be a páciensnek, aki ultrahanggal kereste meg a beteg nyirokcsomóját, ahová befecskendezte a gyógyszert. A beavatkozást még kétszer kell megismételni, és ez után derülhet ki, hogy hatásos-e az ellenszer.

A kísérletben részt vevő fiatal a kezelés után azt mondta, ő és családja is izgatottan várják az eredményeket.