Ujhelyi István nem indul a jövő évi EP-választáson

2023.06.02. 09:20
Nem indul a jövő évi Európai Parlamenti választásokon Ujhelyi István. A korábbi szocialista politikus egyeztetett több ellenzéki párttal is, de egyikkel sem találta meg a közös hangot, végül úgy döntött, hogy egy időre visszavonul az európai politikától. Most arra figyel, hogy milyen munkát vállal mandátuma lejárta után.

„Hosszas mérlegelés és egyeztetés után azt a döntést hoztam, hogy tíz év – sokak visszajelzése alapján valóban sikeres – európai parlamenti szolgálat után jövőre befejezem brüsszeli pályafutásom ezen szakaszát” – jelentette be Ujhelyi István független Európai Parlamenti (EP) képviselő. A bejelentés szerint a politikus nem indul 2024-ben az Európai Parlamenti választásokon. 

Ujhelyi szerint élete egyik legnehezebb döntését hozta meg, amikor belső konfliktusok miatt távozott a Magyar Szocialista Pártból (MSZP). A politikus azt követően távozott a szocialistáktól, hogy a 2022-es országgyűlési választásokon elszenvedett vereség után meg akarta reformálni az MSZP-t, de ehhez a párton belül nem kapott megfelelő támogatást, és pártelnöki ambícióit is fel kellett adja. 

Most is nehéz döntést kellett meghoznom az egyszerre feszítő politikai tettvágy és a velem szemben megfogalmazott választói várakozás, valamint a feszülő politikai környezet egymásra ható keretei között. Többen is megkerestek az elmúlt időszakban – bizonyos esetekben meglepő helyekről –, hogy ismertségemmel és politikai aktivitásommal erősítsem egy adott közéleti csoport vagy párt munkáját

– fogalmazott Ujhelyi István, aki egyúttal jelezte, hogy továbbra is aktív részese akar maradni a magyar közéletnek, a demokratikus ellenzék munkáját kívánja támogatni. Ujhelyi arról is ír, hogy több ellenzéki párttal is együttműködhetett volna az MSZP-ből való távozása után, de megegyeznie egyikkel sem sikerült. Szó volt róla, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) EP-listáján tűnik majd fel, a politikus most eloszlatta a kétségeket. 

Brüsszeli feladataimat és kötelezettségeimet természetesen a jövő évi választásokig – ahogyan eddig, úgy ezután is – a tőlem megszokott lendülettel, kérlelhetetlenséggel és hitelességgel fogom ellátni. Fél szemmel közben most már arra is figyelek, hogy milyen civil munkát vállalok a jövőben

– fogalmazott a politikus, akinek megtiszteltetés volt az EP megválasztott képviselőjeként dolgozni

Megreformálta volna a szocialista pártot

Ujhelyi István tavaly nyáron lépett ki az MSZP-ből. A politikus az ellenzék választási vereségét követően komoly reformtervekkel állt elő, és pártelnöki ambíciói voltak. Elképzeléseit támogatás hiányában nem tudta megvalósítani.

Tizennyolc évesen lépett be a pártba, úgy fogalmazott,

nem is tőlük köszönök el, hanem a mai MSZP mechanizmusaitól, szemellenzős jövőtlenségétől.

Elmondása szerint nem egy alkalommal próbálta felrázni az elmúlt években pártközösségét, amivel a párt vezetőinek érdekét sértette. Be kellett látnia, hogy nem tudja áttörni a „belső megkövesedés falát”.

A pártból való kilépése után az MSZP-nek már egyetlen képviselője sincs az Európai Parlamentben.