Már nem Dull Szabolcs a Telex főszerkesztője

2023.06.02. 16:46 Módosítva: 2023.06.02. 16:48
Dull Szabolcs főszerkesztői-igazgatói posztját kettéválasztják a Telexen belül a lap közleménye szerint. Emellett arról is hírt adtak, hogy Tóth-Bíró Marianna főszerkesztő-helyettes már két hete nem tagja a Telex csapatának. Már meg is van az új főszerkesztő Német Tamás személyében.

A Telex közleményéből derült ki, hogy Dull Szabolcs saját kérésére távozik a lap főszerkesztői székéből. Dull a Telex Akadémia szakmai vezetője, valamint a a Telex igazgatósági tagja marad, azonban saját maga kérvényezte főszerkesztői-igazgatói posztjának szétválasztását.

Egyúttal a Telex azt is bejelentette, hogy az új főszerkesztő Német Tamás.

Az is kiderült, hogy két héttel ezelőtt távozott a Telextől Tóth-Biró Marianna, aki főszerkesztő-helyettesként dolgozott eddig a lapnál.

Az új főszerkesztő korábban eddig szerkesztőként a politikai, gazdasági, közéleti témákkal foglalkozó rovat egyik vezetője volt. Őt az összes szerkesztő és a cégvezetés is támogatta, valamint a szavazati joggal rendelkező dolgozók többsége is.

Az elmúlt időszakban több, a szervezetnek és nekünk, a szerkesztőség tagjainak személyesen is fontos ember távozott a Telexből. Alapból is, de ennek fényében pláne pontosan tudom, mekkora feladat és felelősség ezt a munkát elvállalni, és azt is, mekkora lépés ez a saját életemben. A most megkapott szerkesztőségi bizalommal, a szerkesztői kör támogatásával és segítségével azonban bízom abban, hogy valódi közösségként folytathatjuk az eddigi munkát, és egy szabad, fejlődő, a magyar sajtópiacon kiemelkedő újságot készíthetünk

fogalmazott Német Tamás a lap jövőjével kapcsolatban.

Áprilisban beszámoltunk arról, hogy a laptól távozott Munk Veronika alapító főszerkesztő, valamint Lovas Gergely főszerkesztő-helyettes. Munk Veronika távozásakor a Telex Akadémia szakmai igazgatója volt, tartalomfejlesztési vezetőként.  Ezt követően pedig Rovó Attila alapító főszerkesztő-helyettes, valamint Haász János, a Tárca rovat korábbi szerkesztője is felállt a laptól.