Újabb részletek derültek ki a honvédség „megalázó″ katonai kiképzéséről

2023.06.02. 17:53
A honvédség vezérkari főnökét, Böröndi Gábort azért jelentették fel, mert a vád szerint megalázóan bántak a honvédség sofőrjeivel. A táborfalvi kiképzésről újabb részleteket és fotókat osztottak meg, igazolva, hogy a feltételezés alaptalan.

Ahogy megírtuk, a feljelentők szerint a honvédség sofőrjeivel megalázó módon bántak, nem közölték velük, hogy hová viszik őket képzésre és mennyi ideig kell távol lenniük. Böröndi Gábor feljelentője szerint a sofőröket nem hagyták aludni, és értelmetlen, megalázó feladatokat kellett végezniük.

A Bennfentes nevű portál úgy értesült, hogy a sofőrök 14 napra elegendő katonai harcászati, valamint egyéni higiéniai felszereléssel érkeztek Szentendrére május 5-én, így a lap szerint nem érhette váratlanul a gépjárművezőteket, hogy onnan továbbvitték őket.

Mint írták, több forrásból is úgy értesültek, 

a kiképzési célok elérése érdekében kimozdították a katonákat komfortzónájukból, hogy a lehető legmagasabb szinten felkészítsék őket.

Hozzátették: sok esetben ez extra fizikai megterhelést, bizonytalanságban tartást, valamint kevesebb alvást is jelenthet. 

A kiképzési feladatok között szerepelt többek között a testnevelési foglalkozás, CZ Bren 2 gépkarabély használatának oktatása, éjjeli és nappali szakharcászati foglalkozás és monotóniatűrési gyakorlat is.

A Magyar Honvédség szerint szabályosan jártak el

A Honvédelmi Minisztérium korábban azt írta az ügyben az Indexnek, hogy a vezérkari főnök és a Magyar Honvédség a hatályos jogszabályok szerint járt el. A tárca szerint névtelen feljelentés történt, ismeretlen tettes ellen.

„A szomszédunkban dúló háború elhúzódására kell felkészülnünk. A Magyar Honvédség vezetésének egyik kiemelt feladata, hogy felkészült, harcképes állapotba hozza a honvédség állományát. Háborús veszélyhelyzet esetén a hadsereg minden tagja behívható, részükre gyakorlat elrendelhető. Egy gyakorlat lehet betervezett és váratlan, utóbbit semmi nem tiltja, a Szolgálati Szabályzat a szóbeli parancs intézményét is ismeri” – közölte a Honvédelmi Minisztérium az Indexszel, azt követően, hogy beszámoltunk a honvédség parancsnokát érintő feljelentésről, amit az ügyészség is megerősített.