Újabb információk derültek ki a Deák téri halálos késelésről

2023.05.29. 12:15
Még februárban két társaság szólalkozott össze a budapesti Deák téren. Egy fiú életét vesztette, miután egy 18 éves fiatal halántékon szúrta. A legfrissebb információk szerint az áldozat nem fogyasztott sem alkoholt, sem kábítószert, és csupán békíteni szerette volna a veszekedő feleket, amikor is megszúrták.

Még februárban szólalkozott össze két társaság a budapesti Deák Ferenc téren. Egy fiú életét vesztette, miután egy 18 éves fiatal halántékon szúrta. Martin édesanyja most kézhez kapta az orvosi dokumentációt, amiből az derült ki, hogy nem lehetett fia módosult tudatállapotban.

„A fiam számára a szórakozást a játékterem jelentette. A legjobban biliárdozni szeretett. Tudom, hogy a fiatalok néha megisznak néhány pohár sört vagy bort, ebben nem is látok semmi kivetnivalót.”

Az orvosi papírok szerint viszont teljesen egyértelmű, hogy az én fiam aznap egyetlen korty alkoholt sem fogyasztott, ugyanis a vérében nem találtak. Mindenképpen meg szeretném jegyezni, hogy drogot sem

– fogalmazott az édesanya a Borsnak.

De nem ez az egyetlen dolog, ami kiderült. Az édesanya állítása szerint a nyomozásban az is kiderült, hogy fia csupán megpróbálta szétválasztani a két társaság balhézó tagjait, majd miután hátat fordított a támadónak, akkor szúrták le.

Martinnak semmi köze nem volt a balhéhoz, ő csak rosszkor volt rossz helyen. Megpróbálta szétválasztani a verekedő feleket, de amint hátat fordított K. Zsoltnak, a fiú hátulról megszúrta

– mondta az édesanya.

Ahogy arról  beszámoltunk, a február 19-én, az Erzsébet téren megkéselt áldozat édesanyja pénteken a Facebookon jelentette be, hogy a fia meghalt. A fiatalt két napig lélegeztették az intenzív osztályon, utána annyit javult az állapota, hogy képes volt önállóan lélegezni.

A rendőrség nyomára akadt a feltételezett támadónak, és tizenöt órán belül elfogták kőbányai lakásán. Ugyanakkor a férfi nem kért bocsánatot a családtól, sőt azt üzenték nekik az elkövető rokonai, hogy Martin volt a hibás, és a családtagjuk „jól tette, hogy megszúrta”.

De nem csupán az elhunyt Martin sebesült meg aznap a Deák téren. A 17 éves Ramszesz is megsérült, mikor megpróbálta megfékezni a támadót.