A magyar mentődolgozók alelnöke szerint egyre nehezebb biztosítani az ellátást Budapesten

DBZOL20230327007
2023.04.01. 06:33
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége szerint nincs elég szakember, sőt akkora a hiány, hogy 10 éve használnak már vidéki kocsikat is, hogy Budapesten el tudják látni a feladatukat a mentők.

Március végén rosszul lett egy idős férfi Budapesten, akihez a járókelők hívtak mentőt, de az egyikük állítása szerint hosszú percek után sem érkezett mentő a helyszínre.

Körülbelül 20 perc telt el az első hívás után, amikor újra megpróbáltuk felhívni a mentőket. Meglepő módon a budapesti hívásunkat Békéscsabán vették fel. Nem nagyon tudtunk ezzel a helyzettel mit kezdeni. Ők is kicsit tájékozatlanok voltak, és akkor megijed az ember

– mondta az RTL Híradónak az egyik szemtanú.

Ezt követően újra hívták a mentőszolgálatot, aminek következtében 10 percen belül érkeztek mentők az idős férfihez.

Azonban egy budapesti férfi hiába hívta a mentőket, nem érkeztek meg, pedig a háziorvosa tanácsára hívta őket, mert nehézlégzése volt, ugyanis koronavírus-fertőzéssel feküdt otthon.

Eltelt jó két óra, és nem jött senki. Felhívtam a mentőszolgálatot. Egy úriember vette fel, aki azt mondta, hogy Nyíregyháza, jó napot kívánok. Meglepődtem és mondtam, hogy úton van hozzám egy mentő, mit tud róla, mikor fog megérkezni? Megnézte és mondta, hogy még el sem küldték hozzám

– mondta a férfi a Híradó stábjának, majd hozzátette, hogy az utolsó hívás alkalmával már arra kérte a mentőket, hogy ne menjenek ki hozzá, mert egy barátja beviszi, ha szüksége lesz rá.

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének alelnöke szerint egyre több hasonló esetet jelentenek a kollégáik, főleg Budapestről.

Ki kell hogy mondjuk: az Országos Mentőszolgálat az alapfeladatát, a mentést nem tudja biztosítani a fővárosban. Ennek az egyik ékes bizonyítéka, hogy több 10 éve vezényelnek fel egységeket az egész országból azért, hogy a budapesti mentést valamilyen szinten megerősítsék

– fogalmazott Lengyel Tibor, a szövetség alelnöke az RTL Híradónak.

Szerinte a problémát az okozza, hogy a dolgozók nincsenek jól megfizetve és nincs elég szakember sem a rendszerben.

Az OMSZ közölte az első esettel kapcsolatban: „A sürgősség szakmai meghatározása egyes esetekben eltérhet a helyszínen tartózkodók, az esetet bejelentő laikusok szubjektív véleményétől.”

(Borítókép: Balogh Zoltán / MTI)