A jászberényi sikerreceptet javasolja a 2024-es választásra az MSZP

2023.04.01. 17:17
A jászberényi „recept” követését javasolta a 2024-es önkormányzati választáson Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke szombaton a párt rendezvényén. Komjáthi Imre, a szocialisták másik társelnöke arról beszélt, hogy nem akarnak háborúzni sem fegyverekkel, sem szavakkal, sem határon kívül, sem idehaza.

Az MSZP Biztonságot mindenkinek! című jászberényi rendezvényén Kunhalmi Ágnes azt mondta, a januári időközi önkormányzati választáson a helyiek nem tudták volna „ripityára verni a Fideszt”, ha nincsenek bátor politikusok, bátor civilek, felelősségteljes, győzni akaró pártok, amelyek nem veszekedtek, hanem okosan kikerülték a Fidesz csapdáit, és a helyi ügyekre koncentráltak.

Hozzátette: az MSZP-nek a Fidesz az ellenfele, az ellenzéki pártoknak nem egymást kell legyőzniük, és ha eredményesen akarnak politizálni, akkor a bizonytalanokat kell meggyőzniük.

Legyen 2024-ben mindenhol jászberényi győzelem a Fidesszel szemben 

– hangoztatta.  Kunhalmi Ágnes elmondta, Orbán Viktor „úgy hazudik, mint a vízfolyás”, az ellenzéket „háborús mániásoknak” állítja be, holott a miniszterelnök az, aki megszavazta a közös uniós lőszerbeszerzést és az Oroszország elleni szankciókat.

Azon véleményének is hangot adott, hogy nem háborús, hanem orbáni infláció sújtja Magyarországot, hiszen már az orosz–ukrán háború kitörése előtt bevezették az ársapkákat.
    
Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke elmondta, „egy világháború szélén táncolunk”, ezért már nem üres szlogen a békevágy, hanem az egyetlen helyes válasz. „Mi nem akarunk háborúzni sem fegyverekkel, sem szavakkal, sem a határon kívül, sem idehaza. Mi nem szeretnénk sem valódi, sem látszatháborúkat. A békének nincs alternatívája” – fogalmazott.

Hozzátette: nem akarják Magyarországot szembeállítani Brüsszellel, hanem szövetséget akarnak kötni az EU-val. Belpolitikai versenytársaikat sem megsemmisíteni, hanem meggyőzni szeretnék, de ez csak összefogással sikerülhet, ahogy Jászberényben – mondta.

Beszélt arról is, hogy valódi biztonságra van szükség az élet minden területén, gondoskodásra, baloldali politikára.