Több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést, ennél már csak hidegebb lesz

2023.04.01. 06:02
Szombaton felhős lesz az ég, napközben elszórtan alakulhatnak ki záporok, helyenként zivatar is előfordulhat. Az északnyugati szél a középső országrészben megélénkül, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok körül alakul.

Szombaton változóan felhős-napos idő várható, több helyen alakulhat ki eső, zápor, helyenként zivatar. A nyugati-északnyugati szelet többfelé kísérhetik élénk, erős lökések. Hajnalban 4–10 fokot mérhetünk.

Az Időkép szerint a délutáni csúcshőmérséklet 14 és 19 Celsius-fok között valószínű.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton nyolc vármegyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést zivatar miatt.

Mint írták, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés és jégeső is előfordulhat. A figyelmeztető előrejelzésben érintett vármegyék:

  • Baranya,
  • Borsod-Abaúj-Zemplén,
  • Hajdú-Bihar,
  • Somogy,
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg,
  • Tolna,
  • Vas és
  • Zala vármegyék.

Fejfájást hozhat a hidegfront

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint szombaton hidegfronti tünetek jelentkezhetnek, mint fejfájás, migrén, keringési panaszok és alvászavar.

A szeles idő miatt fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, ingerlékenység, nyugtalanság is előfordulhat.

Fáradékonyabbak, dekoncentráltabbak, türelmetlenebbek lehetünk.

A szél miatt alacsonyabb lehet hő- és komfortérzetünk, de a napos időszakok jó hatással lehetnek hangulatunkra.

A szakértők figyelmeztetnek, reggel még öltözzünk rétegesebben, továbbá hangsúlyozzák, figyeljünk oda immunrendszerünk erősítésére és fogyasszunk gyümölcsöket, zöldségeket, valamint ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre is!

Egyre hidegebb lesz

Vasárnap a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett többfelé fordulhat elő eső, zápor, helyenként zivatar. Az északi-északnyugati szél feltámad, helyenként erős lökések kísérhetik. Napközben 11–18 fokot mutathatnak a hőmérők.

Hétfőn már napos idő ígérkezik, a déli, középső tájakon lehet több felhő, itt néhol kisebb eső, zápor is előfordulhat. Az északi, északkeleti szél felerősödik, északkeleten és a Nyugat-Dunántúlon viharossá válhat. A hét elején jelentősen visszaesik a hőmérséklet, reggel helyenként fagyhat, délután pedig csak 5–11 fokot mérhetünk.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras