Skorpió mászott elő egy magyar áruházban vásárolt akciós eperből

GettyImages-1198611162
2023.03.31. 16:30
Egy magyar nő egy Facebook-csoportban osztotta meg az elképesztő történetét, miszerint a Pesti úti Lidlben vásárolt eprében egy skorpiót talált. Az állatot otthon vette észre, végül szakember segítségével sikerült tőle megszabadulnia.

Egy Tünde nevű Facebook-felhasználó osztotta meg egy csoportban nemrég, hogy az akciós importeperben találkozott egy skorpióval. A skorpiót egy üvegpohár alá sikerült elzárnia, de nem szerette volna bántani.

Emiatt szakértő segítségét kérte, akire az interneten bukkant rá, de ő csak 18 ezer forintért lett volna hajlandó kimenni a nő lakására, így úgy döntött, hogy nem kér belőle.

A balszerencsés vásárló posztjára végül felfigyelt Magyarország legismertebb állatbefogója, Both Zoltán is, aki a katasztrófavédelem kötelékéhez tartozva vette fel a kapcsolatot Tündével.

Both elmondása szerint mihamarabb megérkezik a skorpióért. A Promotions kérdésére elmondta: egy kifejezetten egzotikus fajról van szó, ugyanis az 500 grammos eperben elbújt „szörnyeteg” nem más, mint

egy Heterometrus, egészen pontosan az óriás erdei skorpió egyik közepes méretű alfaja, mely elsősorban Délkelet-Ázsia szubtrópusi tájain honos. Hazája például Kína, Malajzia, Indonézia. Szúrása az emberre alapvetően nem mérgező, csak arra érzékenyeknél válthat ki allergiás reakciót a legfeljebb bőrirritációt okozó akciója. Halálos végkimenetel nem ismert.

Emellett Both Zoltán ígéretet tett arra is, hogy befogja az állatot. 

(Borítóképünk illusztráció. Fotó: Getty Images)