Hiller István: Végső esetben ott vannak a baglyok

KARL5887
Új formátumot indított az Index, a Konkrétan Rónai Egonnal című politikai hírháttérműsorunk első adásának vendége Hiller István volt. Az MSZP-s politikus Rónai Egonnal beszélgetett többek között a magyar oktatás helyzetéről, a baloldali szavazók megszólításáról, valamint az ellenzék jelenéről és jövőjéről is.

„Úgy látom, hogy 59 éves vagyok, és még évtizedekig tervezek” – vágott bele rögtön az elején Hiller István arra a kérdésre válaszolva, hogy pályája zenitjén jár-e. Hozzátette: amikor tavaly ötödször szerzett egyéni képviselői mandátumot, úgy érezte, nem fogyott még el körülötte a levegő.

A történész, korábbi oktatási és kulturális miniszter a magyar közoktatás helyzetéről úgy fogalmazott: „Az oktatás nem olyan, mint a tőzsde, hogy megteszed a tétet reggel, és délután kiderül, mi a végeredmény”. A 2010 előtti baloldali kormányok és a 2010 óta hatalmon lévő jobboldali kormányok oktatáspolitikája közötti különbségeket is elemezte Hiller István, és kiemelte, hogy a 0. osztályos koncepció mindössze két évet élt meg, pedig nagy sikere volt.

Két nagy szempontrendszert lehet elkülöníteni. Az egyik arra esküszik, hogy az oktatás akkor jó, ha a gyermek érdekei állnak a középpontban. A másik azt vallja, az a jó, ha én megmondom, hogyan kell nevelni a gyerekeket, a hatalom áll a középpontban. A közoktatás nagyon alkalmas egy hatalom számára, hogy a legkisebbeket a saját képére nevelje. Volt már ilyen

– mondta az MSZP választmányi elnöke.

A Konkrétan Rónai Egonnal első adásában a szocialista politikus beszélt az ellenzék jelenlegi helyzetéről, a parlamenti vitákról és beszédekről, valamint a 2022-es választási vereségről is. Szerinte 2010 óta a legnagyobb reményekkel a tavalyi voksolásnak futottak neki, így nagy csalódást okozott a végeredmény.

Az ellenzéki pártok és frakciók száma is egyre nő, ami most egy szétaprózódott ellenzék. Lesz ez még másként is. Az elkövetkező 14 hónapban, tehát az önkormányzati és európai parlamenti választásokig, lesznek szervezeti és szerkezeti változások. A szavazók többsége azt akarja, hogy együttműködés legyen. Gyurcsány Ferencék nem ezt akarják, kényszerítik – fogalmazott Hiller István.

Rónai Egon arról is beszélgetett Hiller Istvánnal, hogy

  • mire lenne szüksége egy magyar diáknak,
  • mi az Orbán-kormány célja a közoktatással,
  • mit rontott el az ellenzék a 2022-es választásokon,
  • milyen tapasztalatai vannak a ChatGPT-vel.

A Konkrétan Rónai Egonnal minden héten csütörtökön 18 órakor kerül adásba. Tartsanak velünk jövő héten is!

(Borítókép: Rónai Egon és Hiller István. Fotó: Karip Tímea / Index)