Visszatér az ATV-be az adás közben rosszul lett szakértő

2023.03.30. 18:28
Az ATV Mai Téma élő adásában március 22-én esett össze Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, a műsor felvételét azonnal megszakították és mentőt hívtak. Nemrég a történtekről is nyilatkozott.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 74 éves oktatóját, Kis-Benedek Józsefet a Honvédkórházba szállították, de hamar hazamehetett.

A biztonságpolitikai szakértő a csatorna Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta: úgy érezte forog vele a világ, mielőtt összeesett a stúdióban, a műsorvezető azonnal oda rohant hozzá segíteni – írja az atv.hu.

Bodacz Balázs a Naphire.hu-nak azt mondta, hogy annyira felizgatták a történtek, hogy hajnal 2-ig nem tudott elaludni aznap éjjel.

A biztonságpolitikai szakértő megnyugtatott mindenkit, hogy már jól van, egy „pillanatnyi rövidzárlatnak” nevezte az esetet. 

Úgy véli, az aznapi túlhajszoltság és a kevés folyadékfogyasztás okozhatta rosszullétét. Azt is elárulta, hogy a kórházban éjjelre megfigyelés miatt bent tartották, de másnap délután egy órakor már haza is mehetett. A leletei rendben voltak, a kivizsgálás sem derített fényt egyéb problémára, ezért az orvosok is a kiszáradás okozhatta a bajt. 

A szakértő pénteken újra látható lesz az ATV-ben a Start című műsor vendégeként.