Rendőrnek adta ki magát a bűnöző

2023.03.29. 16:43
A Győri Rendőrkapitányság munkatársai elfogták azt a 41 éves férfit, aki több bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható – többek között lopással és csalással.

A 41 éves férfi 2022. december 16-án Koroncón, a Rákóczi Ferenc utcában bérelt magának házat.

Az albérlettel kapcsolatos ügyintézés során a bérlő magát rendőrnek adta ki, és a későbbiek során is többször hivatkozott rendőrségi kollégáira.

A győrszentiváni férfinak több havi albérleti, és rezsidíj-elmaradása volt, aminek kifizetésével folyamatosan hitegette a főbérlőt, de sosem fizetett. Ezt megunva a főbérlő végül felbontotta vele a szerződést.

A bérlő kiköltözését követően az ingatlan tulajdonosa arra lett figyelmes, hogy a házból több tárgy eltűnt.

A elkövető az ingatlanból több dolgot is eladott, elvitt vagy megrongált, összesen körülbelül egymillió forintos kárt okozva a tulajnak.

A Győri Rendőrkapitányság nyomozói és a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai március 27-én, hétfőn késő délután győrszentiváni lakóhelyén csaptak le az elkövetőre. Csalás vétsége, lopás bűntette és rongálás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki – írta meg a police.hu.