Elárulta a kormány: tényleg eltörlik a tanárok közalkalmazotti státuszát

GettyImages-1243161450
2023.03.29. 06:08
Egy parlamenti irományból derült ki, hogy a kormány tényleg el fogja törölni a pedagógusok közfoglalkoztatotti státuszát, és egy másik jogi státuszt vezetnek be helyette.

Még tavaly ősszel derült ki, hogy a kormány eltörölheti a pedagógusok közalkalmazotti státuszát, de Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter akkor még cáfolta az ezzel kapcsolatos értesüléseket. Azóta viszont a Belügyminisztérium társadalmi vitára bocsátotta a tervezetet, amelyről a pedagógus-szakszervezet képviselői azt mondták, hogy nagyon rossz következményekkel járna.

Teljesen új jogállást hoz létre, sem a közalkalmazotti törvény, sem a munka törvénykönyve alá nem tartoznak majd, rengeteg kérdéskörben hátrány éri a pedagógus kollégákat, például a felmentési idő kérdésében, a fegyelmi kérdéskörben

így véleményezte a tervezetet március elején Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke.

Néhány nappal később Ander Balázs, a Jobbik parlamenti képviselője írásbeli kérdéssel fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez. Mint írta: „2019-ben a szakképzésben dolgozóktól, majd 2020-ban a közművelődés munkavállalóitól vették el a közalkalmazotti státuszt.”

„Érdeklődöm, hogy a köznevelési rendszer foglalkoztatottjai mikortól számíthatnak erre a – véleményünk szerint hátrányos – lépésre. Kikérik-e a döntés előtt az érintettek véleményét? Ha igen, akkor az mennyire fogja befolyásolni a döntéshozatalt? Az önök részéről milyen érvekkel tudják alátámasztani a közalkalmazotti jogállás megszüntetését a közoktatásban foglalkoztatott pedagógusok esetében?” – sorolta kérdéseit a politikus.

Létrejön a köznevelési foglalkoztatotti jogviszony

E kérdésekre most, hétfőn érkezett meg a kormány válasza. Pintér Sándor nevében Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára válaszolt, aki azt írta: „A köznevelésben foglalkoztatottak jogállásáról és egyes kapcsolódó törvények módosításáról című törvénytervezet célja, hogy létrehozza a köznevelés ágazati sajátosságaihoz igazodó új jogviszonytípust, a köznevelési foglakoztatotti jogviszonyt, amely fenntartótól függetlenül minden köznevelési intézményben dolgozó pedagógus számára biztosítja a foglalkoztatás kereteit.”

Az államtitkár azzal folytatta, hogy a törvény a kormány azon szándékát tükrözi, „hogy a pedagógusokra önálló, a hivatás presztízsét is tükröző hivatásrendi törvény vonatkozzon, másrészt egyszerűbbé teszi a jogalkalmazást, mivel az eddigi 3 különálló törvényben (a nemzeti köznevelésről szóló, a munka törvénykönyvéről szóló és a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény) lévő foglalkoztatási elemek egyben szerepelnek majd”.

Ezáltal tehát egy, az ágazat sajátosságaihoz igazított saját törvény vonatkozik majd a pedagógusok foglalkoztatására

– írta Rétvári Bence, elismerve ezzel azt, hogy eltörlik a közalkalmazotti státuszt.

Az államtitkár azt is hozzátette: a céljuk az, hogy az új törvény javítsa „a köznevelés eredményességét és színvonalát”, és fontosnak látják a minőségi teljesítmény középpontba helyezését. Állítása szerint az új státusz értelmében megszűnne az a megkülönböztetés is, amely „az állami és az önkormányzati, valamint az egyházi és magánfenntartású intézményeknél dolgozó pedagógusok munkajogi jogállását eddig jellemezte (példája a jubileumi jutalom, mely az utóbbi körbe tartozó, munkaviszonyban álló pedagógusoknak korábban nem járt, a tervezet viszont egységesen tartalmazza)”.

Rétvári Bence azt is közölte, hogy

a tervek szerint a törvény 2023 júniusától léphet hatályba.

Mint írta, ezzel kapcsolatban tekintettel vannak az Európai Unióval kötött, a pedagógusbérek emelését illető megállapodásokra is. Az államtitkár azt is hozzátette, hogy a tervezet társadalmi egyeztetése már elindult, és több körben fognak tárgyalni az érintett szakszervezetekkel és érdekképviseletekkel. „Emellett az állampolgárok számára is lehetőség nyílik az online véleményezésre a kormany.hu/dokumentumtar oldalon. A beérkező vélemények feldolgozása folyamatban van. Mindezen vélemények alapos mérlegelések tárgyát képezik majd a Kormány részéről” – zárta válaszát Rétvári Bence. 

A Pedagógusok Szakszervezete nemrég azzal kapcsolatban is megszólalt, hogy mit gondolnak a tanárok teljesítményének a méréséről, valamint a tervezett bérrendszerről.

(Borítókép:  Philipp von Ditfurth / picture alliance / Getty Images)