Bíróság előtt az agrártárca volt helyettes államtitkára

2023.03.28. 07:06
Ma van a több mint 2,2 milliárd forintos hűtlen kezeléssel vádolt Nagy János, az Agrárminisztérium egykori helyettes államtitkárának előkészítő tárgyalása a Székesfehérvári Törvényszéken.

A vádirat szerint 2019 első felében Nagy János, az Agrárminisztérium földügyekért felelős helyettes államtitkárának utasítására a minisztérium háttérintézménye megbízási szerződéseket kötött ügyvédi irodákkal, illetve más cégekkel. Ennek keretében

több mint 2,2 milliárd forintot fizettek ki. A vizsgálatok során kiderült, hogy az ügyvédi irodákkal kötött szerződésekben szereplő feladatokra a minisztériumnak, illetve háttérintézményeinek nem volt szüksége.

A nyomozás kiderítette azt is, hogy a volt államtitkár utasítására szerződtek egy céggel, de a szerződésben foglaltak elvégzésére sosem került sor.

A 2020 decemberében menesztett egykori helyettes államtitkár ezenfelül a minisztérium háttérintézménye által kiírt közbeszerzési eljárásban nyomást gyakorolt annak érdekében, hogy az általa kiválasztott, több tíz millió forinttal drágább ajánlatot adó gazdasági társaság nyerje el a pályázatokat.

A vádiratból még kiderül, hogy az egykori helyettes államtitkár köréhez tartozó személyek úgy kötöttek adatvédelmi szerződéseket egy fővárosi önkormányzattal, hogy ott – az ilyen jellegű feladatokat – egy főállású munkatárs végezte. 2019 és 2021 között mintegy 24 milliós kárt okoztak az önkormányzatnak.

Hat év börtön

Nagy Jánost 2020 decemberében egy másik korrupciós ügy miatt tartóztatták le. Az ügyészség közokirat-hamisítással és hivatali vesztegetés elfogadásával vádolja az egykori helyettes államtitkárt. A vádirat szerint 830 millió forintnyi vissza nem térítendő állami támogatáshoz segített volna egy agrárcéget. Cserébe ötszázalékos tulajdonrészt kapott volna a Taby-Agro Kft.-ben.

Ha a mai előkészítő ülésen Nagy János lemond a tárgyalás jogáról és beismerő nyilatkozatot tesz, akkor – az ügyészség indítványa szerint – hatéves börtönbüntetést kap, ugyanennyi időre eltiltják a közügyektől, valamint elvonják zár alá vett vagyonát.

Az utód, aki szintén bukott

Az egykori helyettes államtitkár utódjának Gy. A-t nevezte ki a szakminiszter. Pályafutása azonban kérészéletűnek bizonyult, mert két hónap múlva őt is menesztették, ugyanis egy korrupciós ügybe keveredett.

Az ügyészség szerint Gy.A. még osztályvezetőként Nagy János helyettes államtitkárral és egy vállalkozóval „lepacsiztak” egy tízmilliós pályázatot, amit háromfelé osztottak volna. A pályázatot az osztályvezető írta volna meg. A szerződést azonban nem tudták megkötni, mert a pályázati keretösszeg addigra már elfogyott.