Jó hírnek nevezte a homoszexuálisok kivégzését egy magyar újságíró

2023.03.28. 15:18
Bencsik András, a Demokrata című lap főszerkesztője a Hír TV egyik műsorában jó hírként számolt be arról, hogy a homoszexuális férfiakat kivégzik Ugandában. Az ügyben már a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH) is hivatalos bejelentés érkezett, és meg is indult a vizsgálat.

Bencsik András még a hétvégén, a Hír TV Sajtóklub című műsorában szólalt meg. Az újságíró azt ismertette, hogy Ugandában a legfrissebb törvények értelmében akár ki is végezhetik a homoszexuális férfiakat (a témáról mi is beszámoltunk ebben a cikkünkben).

A műsorban Bencsik András eredetileg az ukrajnai háborúról beszélt, majd egy hirtelen fordulattal azt mondta, hogy „de van egy jó híre is”, méghozzá a következő: 

Ugandában a parlament egy LMBTQ-ellenes törvényt hozott, tehát a bubukat, ha összeházasodnak, kivégzik.

Bencsik ezután azt mondta, hogy emiatt „tombolnak az amerikaiak”, de közben az ugandai parlament teljes egyhangúsággal fogadta el a törvényt. Ezután kitért arra, hogy szerinte a homoszexuálisok „az új szentek, és erre azt mondják az ugandaiak, hogy mi meg jól lenyakazzuk őket”.

Ez egy üzenet, hogy Afrika nemcsak hogy nem vesz részt ebben a szemétségben, hanem szembe is fordul. Mert Uganda csak ország, ők voltak a legbátrabbak, de vélhetőleg a több is követi

– mondta végül Bencsik András. 

Vizsgálatot indított a Médiatanács

Magyar Hang a Médiatanácsnál érdeklődte meg, hogy indult-e hivatalos vizsgálat az újságíró kijelentéseivel kapcsolatban, és hogy lehetnek-e mindennek jogi következményei Bencsik Andrásra nézve. A lapnak a Médiatanács azt válaszolta: 

Az ön kérdésében említett műsorszámot állampolgári bejelentés alapján hatósági ellenőrzés keretében vizsgálja jelenleg a Médiatanács. Az NMHH-hoz beérkezett bejelentések nyomán indult ügyekben született döntésekről azok megszületését követően, a megszokott fórumokon haladéktalanul tájékoztatást adunk.

A műsor és az újságíró kijelentése itt meghallgatható: