Semmiképp se ijedjen meg, ha füstölni látja a 3-as metrót

DMARC20230320020
2023.03.22. 19:07
Az utolsó füstpróbákat tartják a hétvégén a 3-as metró felújítás alatt álló, Lehel és Nagyvárad téri állomásán –közölte a BKV Zrt. szerdán.

A 3-as metróvonal rekonstrukciója hamarosan véget ér, még két állomáson van felújítás, de ezeken a helyszíneken is elkezdődnek az új berendezések működési próbái – írták.

A vonal középső szakaszán, a Lehel tér és a Nagyvárad tér állomáson márciusban a hő- és füstelvezető rendszer tesztelését végzik. Közölték, hogy az egy hétig tartó tesztelés alatt a szellőző kivezetésein füst kiáramlására lehet számítani, naponta akár több alkalommal is.

A belső füstpróbák hétvégén, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hatósági próbái a jövő héten hétköznap lesznek, arról később adnak tájékoztatást.

Azt írták: március 25-én, szombaton reggel nyolc és este hét óra között a Nagyvárad téri állomás füstpróbája miatt a Semmelweis Klinikák és a Népliget közötti szakaszon, március 26-án, vasárnap ugyanebben az időszakban a Lehel téri állomás füstpróbája miatt a Dózsa György út és a Nyugati pályaudvar között fordulhat elő füstkiáramlás.

Az égésterméknek sem az állomások kijelölt biztonsági zónáiban, sem a felszíni füstkivezető nyílások környezetében nincs egészségkárosító hatása – tette hozzá közleményében a BKV Zrt.

Öt és fél évig tartott a rekonstrukció

Hétfő délután óta teljes vonalon, Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között közlekedik a felújított, akadálymentesM3-as metró , derült ki a főpolgármester Facebook-bejegyzéséből.

A 3-as metró felújítása még 2017 őszén kezdődött el. Az öt és fél éve tartó rekonstrukció alatt  teljesen megújult  a metróvonal infrastruktúrája: többek között új vágányokat és kitérőket építettek be, kicserélték a biztosítóberendezéseket, és szigetelték az alagutakat is.

felújításnak köszönhetően minden állomás és megálló új külsőt és belsőt kapott, valamint nagy hangsúlyt fektettek az akadálymentesítésre is. Ennek keretében lifteket és ferde pályás felvonókat építettek be, hogy a mozgásukban korlátozott emberek is tudják használni a metrót, illetve taktilis jelekkel segítik a látásukban korlátozott emberek közlekedését.

Az ország legforgalmasabb vasútvonalának számító 3-as metró felújítása – várhatóan két hónap múlva – a Nagyvárad tér és a Lehel tér állomások megnyitásával fejeződik be.

Májustól már mindennap a teljes vonalon közlekednek a szerelvények, és az összes állomást használhatják az utasok – írta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az egyik korábbi közleményében.

(Borítókép: Metrószerelvény érkezik az M3-as metróvonal felújított Nyugati pályaudvari állomására az átadója napján, 2023. március 20-án. Fotó: Mónus Márton / MTI)