Tagdíjfizetés nem, de 500 millió forint volt a Lungo Dromban

D  MJ20171028011
2023.03.22. 12:11
Közzétette a 2017 és 2021 közötti pénzügyi beszámolóját a Lungo Drom, amelyet Farkas Flórián vezet. Ebből kiderült, hogy bár tagdíjból nem volt bevétele, az öt év alatt 500 millió forintja volt a civil szervezetnek.

A Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség, amelyet Farkas Flórián vezet, civil szervezetként működik, így minden évben május 31-ig kellene leadni a pénzügyi beszámolójukat, azonban ez kissé elmaradt, az utolsó ilyen beszámoló ugyanis 2016-os volt sokáig. 

A Lungo Drom pótolta azóta a mulasztását, és érdekességek derültek így ki, például, hogy a szervezet 2017 és 2021 között 500 millió forinthoz jutott, azonban tagdíjfizetési kötelezettség nincs.

2017-ben még 250 millió, 2018-ban 105 millió, 2019-ben közel 88 millió, 2020-ban alig több mint 31 millió, 2021-ben már csak 20 millió forint folyt be a Lungo Dromhoz.

Arról, hogy a pénzzel a szervezet mit kezdett, nem sokat lehet tudni, ugyanis a beszámolóban szereplő szöveg szerint „a szövetség az alapcél szerinti tevékenysége keretében ellátta az általa képviselt népréteg érdekeinek képviseletét”. Ezen kívül nem szolgált a szervezet bővebb információkkal.

Emellett az sem világos, hogyan jött a pénz, ugyanis a Népszava szerint a legtöbb összeg az egyéb kategóriában került feltüntetésre. A lap továbbá úgy tudja, mintegy 35 ezer tagja van a szervezetnek, ehhez képest 0 forint volt a tagdíjakból származó bevétele az egyesületnek.

A Népszava úgy tudja, a Lungo Drom elnökségi tagjai is csak most értesültek arról, hogy 2017 és 2021 között milyen összegek landoltak a szervezet számláján.

2015-ben Hadházy Ákos feljelentése után indult már egy eljárás költségvetési csalás gyanúja miatt a Farkas Flórián volt fideszes országgyűlési képviselő nevével összeforrt roma felzárkóztatási program miatt.

Az ORÖ-nek elsősorban európai uniós forrásból létre kellett volna hoznia egy országos lefedettségű munkaerő-közvetítő irodahálózatot, amely folyamatos és kiszámítható munkát biztosított volna a hátrányos helyzetűeknek, elsősorban romáknak.

(Borítókép: Farkas Flórián, a szervezet elnöke a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség kongresszusán Szolnokon, a tiszaligeti Városi Sportcsarnokban 2017. október 28-án. Fotó: Mészáros János / MTI)