Újabb fejlemények a Czeglédy-perben, meghallgatták a koronatanút

DBZOL20190507012
2023.03.22. 07:38
Czeglédy Csaba gazdasági bűncselekmények miatti pere még 2019-ben kezdődött, amely következtében ügyvédi kamarai tagságát is elveszítette. Most a Kecskeméti Törvényszéken hallgatták meg az ügyben a koronatanút, aki egy közbenső, számlázócégként üzemelő vállalkozás vezetője volt 2014 és 2019 között.

Czeglédy Csaba volt a vezetője a Human Operator Zrt.-nek, annak a döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cégnek, amely ellen költségvetési csalás és gazdasági bűncselekmények miatt indult eljárás.

A vádirat szerint a 2011-től működő, Czeglédy Csaba által irányított bűnszervezet célja a döntően diákmunkaerő közvetítésével foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt. A Human Operator Zrt. két alvállalkozó közbeiktatásával – melyek teljesítési segédként összesen nyolc iskolaszövetkezetet vontak be – jelentős létszámú munkaerőt közvetített Magyarországon működő cégeknek.

Az ügyészség szerint a foglalkoztatottak után fizetendő adókat és közterheket a dolgozókat névleg alkalmazó szövetkezetek nem vagy csak részben vallották be, és elmulasztották befizetni. A vádhatóság szerint az alvállalkozókat és a szövetkezeteket ténylegesen a Human Operator Zrt. irányította, így

a vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

A bíróság hét, bűnösségét beismerő vádlottról hozott jogerős ítéletet. A Humán Operátor Zrt. egy munkatársát bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségében mondta ki bűnösnek a bíróság. 

A politikus a 2019-es európai parlamenti választásokon a DK listáján szerepelt, ebben az évben kezdődött a pere is, így mentelmi jog illette meg, az ellene folytatott eljárását ezért felfüggesztették, majd megszüntették .

Ezt követően a Kecskeméti Törvényszéken folytatódott a tárgyalás. 2020-ban pedig Czeglédy Csaba ügyvéd kamarai tagságát felfüggesztették. 

Meghallgatták a koronatanút

A koronatanú olyan személy a jelenlegi ügyben, amely egy közbenső cég vezérigazgatójaként vett részt a számlázásokban.

A számlázásban közbenső cégként mindenre megkapták az ukázt Czeglédy Csabától és a Human Operator Zrt. (HO) vezetésétől azért, hogy a hivatalok felé egységes álláspontot képviseljenek. Ha írásban kellett válaszolni, azt is megkapták

– mondta a koronatanú Czeglédy ügyvédjének kérdésére.

A koronatanú elmondása szerint, 2011 és 2014 közötti időszakban volt ügyvezető, de merésznek látta a működési koncepciót, és felvetették, hogy ki kellene venni a PHSZ-t a láncolatból, és a HO szerződne az iskolaszövetkezetekkel és külön a PHSZ-szel, de Czeglédy szerint az a HO bástyája, ezért nem tehetik.

A tanú hozzátette, Czeglédy nagyon meggyőzően tudott érvelni arról, hogy miért törvényes a cégháló tevékenysége és a miért jogszerű kihasználni az esetleges kiskapukat, és a különböző támadásokat és ellenőrzéseket politikai szerepvállalása miatt kapják azzal a céllal, hogy beszüntessék a céget. A NAV-os nyomozások és büntetések rendszeresek voltak, de előfordult, hogy bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást – írja a Baon.

A koronatanú azt is elmondta, még a 2014-ig tartó ügyvezetése alatt sem ő irányított, hanem Czeglédy és az általa irányított emberek.

Nem én döntöttem el, ki kerül a cégbe alkalmazással, kinek mennyi lesz a fizetése, nem én számláztam, nem én hajtottam végre az utalásokat, csak SMS-értesítést kaptam a tényükről, és nem én szerkesztettem a megbízási szerződést, csak aláírtam 

– fogalmazott.

A tárgyaláson, végéhez közeledve, Czeglédy Csaba észrevételei közt egyebek mellett szerepelt, hogy álláspontja szerint többszörösen súlyosan törvénysértő eljárás következtében lehet jelen a tanú. A vele szemben megszüntetett eljárás után újra vádat kellett volna emelni, de ez nem történt meg.

A vádlottak tanúkénti kihallgatása június 20-án folytatódik a Kecskeméti Törvényszéken.

(Borítókép: Czeglédy Csaba 2019. május 7-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)