Füstölt a bot, akkora halat fogtak Szigligetnél

2023.03.21. 21:43
Már éppen hazafelé készült Zsohár Balázs horgász, amikor füstölős kapással egy 20,25 kilogrammos, gömbölyded tükrös akadt a horgára. Nem ez volt azonban az egyetlen nagy kapás az utóbbi napokban: március 19-én egy 21,5 kilogrammos pontyot akasztott Tihany térségében Valtner Attila.

Az idei év első, húsz kilogramm feletti pontyát március elején fogták ki a Balatonból „besétálós módszerrel”, az utóbbi napokban viszont több horgász is sikerrel járt. A Pecaverzum beszámolója szerint március 19-én Valtner Attila horgára egy 21,5 kilogrammos pikkelyes akadt, amelyet dobós módszerrel akasztott meg Tihany térségében.

A hajszálelőkére egy darab 20 milliméteres édes mangós ízesítésű, balanszírozott bojli került, ez volt a nyerő.

Egy nappal később, március 20-án Zsohár Balázs osztotta meg szigligeti pecájának beszámolóját a BHNp Zrt. Facebook-oldalán.

„A kora tavaszi időjárás meghozta a kedvemet egy rövid balatoni dobós horgászatra. Nagyon vártam már, hogy a 2023-as évben a vízparton lehessek. 10 órakor érkeztem a helyszínre, majd 11 órakor a szerelékeket 90, illetve 110 méterre dobtam be. Nem telt el egy óra, és egy erőteljes húzós kapással érkezett meg az első halam, amelynek súlya 18,8 kilogramm volt” – írta beszámolójában a horgász.

Ezután érkezett még kettő kisebb példány, majd 17 óra magasságában – amikor már elkezdett összepakolni a horgász –, egy füstölős kapással jelentkezett egy 20,25 kilós, gömbölyded tükrös

– tette hozzá Zsohár Balázs.