Félmilliárdot raboltak, de kilenc év után sincs ellenük jogerős ítélet

2023.03.20. 09:54
2014 őszén két kínai nagykereskedőt hollywoodi akciófilmbe illően, autós üldözéssel és lövöldözéssel raboltak ki Budapesten. A csuklyát viselő fegyveres rablók félmilliárd forint értékű készpénzt vittek el. Büntetőperükben csupán idén márciusban született meg az elsőfokú, nem jogerős ítélet a Fővárosi Törvényszéken. Fellebbezést követően a per a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik. Mi történt az elmúlt csaknem kilenc évben? Bemutatjuk az évtized rablási perének hátterét.

2014. szeptember 29-én reggel fél hétkor csuklyát viselő támadók rontottak rá lakásuk előtt két kínai nagykereskedőre Budapesten, a XVII. kerületi Újlak utcában. – Rendőrség! – felkiáltással fegyvert fogtak rájuk, gázspray-vel lefújták és bántalmazták őket, majd kezüket összekötözték. A zsákmánnyal egy fehér kisbusszal indultak el a helyszínről. Mindezt látta az ablakából az egyik sértett sógora, aki Volvo típusú autójával a rablók után eredt. Az üldözés során az egyik elkövető gépkarabéllyal többször rálőtt a férfira, és bár a lövések csak annak autóját találták el, elvesztette az uralmát a gépkocsi felett, és egy fának ütközött a Pesti úton. A támadóknak sikerült meglógniuk. A sértettektől több mint ötszázmillió forint értékű készpénzt vittek el, továbbá az egyik táskában a pénz mellett laptop, személyi okmányok és bankkártyák is voltak.

Kerülték a feltűnést

Az akció szervezője alaposan előkészítette a támadást. Kiderítette a két nagykereskedőről, hogy hatalmas mennyiségű készpénzzel szoktak áruvásárlást és vámoltatást bonyolítani. Elhatározta ezért, hogy akár erőszak alkalmazásával is kirabolja őket. A végrehajtásra csapatot szervezett.

A kínaiak ruházati üzletek mellett éttermeket üzemeltettek, de pénzt is kölcsönöztek.

A támadás hajnalán épp üzleti tárgyalásra indultak, amikor rajtuk ütöttek. A két férfi már a bűncselekmény másnapján biztonságos helyre költözött újabb támadástól tartva. Bár igyekeztek elkerülni a feltűnést, azért több autót is használtak: egy Audi Q7-es terepjárón, egy BMW X5-ösön és egy Chevrolet terepjárón kívül övék volt az a Volvo is, amellyel tűzpárbajba keveredtek.

Köd előtte, köd utána

A tettesek nem örülhettek sokáig az elrabolt másfél millió eurónak, ugyanis pár nap múlva a BRFK Rablási Osztályának munkatársai három elkövetőt azonosítottak. A nyomozás adatai szerint ők szerezték be a támadók által használt kisbuszt, illetve igyekeztek elrejteni azt a két személygépkocsit, amelyre a menekülők a Cinkotai úton hátrahagyott kisbuszt lecserélték. A rendőrök az egyik gépkocsit Pest megyében, a másikat Komárom-Esztergom megye területén találták meg. A gyanúsítottakat, Sz. Gábor 33 éves székesfehérvári lakost 2014. október 3-án, B. Miklós 56 éves székesfehérvári, valamint Cs. Balázs 20 éves kápolnásnyéki lakost pedig október 4-én fogták el.

A rendőrség azonosította a támadás kitervelőjét, Plank Zoltán 47 éves székesfehérvári lakost is, aki azonban a 400 milliós zsákmánnyal együtt köddé vált.

A körözési toplista élén

Plank Zoltán igazi nagypályás bűnöző. A férfi feladására annak idején a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki. Plank ellen rablás és egyéb bűncselekmények – köztük emberölés kísérlete – miatt 2016. augusztus végén a Fővárosi Főügyészség bocsátott ki elfogatóparancsot, ahogy ugyancsak rablás miatt adott ki ellene elfogatóparancsot a Budai Központi Kerületi Bíróság is 2016 szeptemberében. 2018 júniusától testi sértés miatt is körözték a Fővárosi Törvényszék elfogatóparancsa alapján. Az Újlak utcai fegyveres rablás mellett Plankot azzal is gyanúsították, hogy bérgyilkosokat küldött egyik üzletfelére. Csakhogy a halottnak hitt célpont túlélte a késelést, és sikerült megneveznie a feltételezett megbízót a rendőröknek.

Európa egyik legkeresettebb gengszterének évekig sikerült egérutat nyernie.

A Készenléti Rendőrség a fegyveres, veszélyes körözött személyként számontartott szökevény keresését 2019-ben kezdte el. Miután felmerült a gyanú, hogy külföldre távozott, a fejvadászok felvették a kapcsolatot az Europol rendőri fejvadászainak (ENFAST) szervezetével. A magyar nyomozók három éven át összedolgoztak német, holland, román, osztrák, valamint lengyel kollégáikkal, hogy valamennyi birtokukban lévő információt közösen ellenőrizzenek, és a szökevény nyomára bukkanjanak.

Aztán tavaly tavasszal a célkörözési egységre végre rámosolygott a szerencse, és sikerült lokalizálnia a férfi rejtekhelyét. Kiderítették, hogy hamis román iratokkal Lengyelországban bujkál. Plank Zoltánt 2022. május 18-án este a lengyelországi Kepno városában a „Fejvadászok” nevű poznani osztag fogta el, miután tippet kaptak az európai célkörözési hálózattól.

Öt vádlott, 57,5 év fegyházbüntetés

A büntetőügyben a Fővárosi Törvényszéken tavaly januárban tartották meg az előkészítő ülést – mégpedig Plank Zoltán elsőrendű vádlott távollétében, akit az ügyészség nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, különösen nagy értékre elkövetett rablás, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével, míg társait társtettesként különösen nagy értékre elkövetett rablás bűntettével vádolt.

A bíróság akkor csak a két – kényszerintézkedés hatálya alatt lévő – terhelt vonatkozásában folytatott le előkészítő ülést. A vádlottak nem ismerték be bűnösségüket és nem mondtak le a tárgyaláshoz való jogukról, ezért a bizonyítási indítványok elhangzását követően a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet.

A tárgyalás idén februárban bizonyítási eljárással – többek között tanúk meghallgatásával – folytatódott. Az elsőfokú ítéletet március 3-án hirdette ki a Fővárosi Törvényszék, amely az öt vádlottat – a negyedrendű távollétében – kétrendbeli társtettesként elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek, de a lövéseket leadó, katonai tapasztalattal rendelkező elsőrendű terhelt esetében azt is megállapította, hogy ő lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés, valamint foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntettében is bűnös.

Az ítéletben megállapított cselekmény miatt Plank Zoltán elsőrendű vádlottat – mint visszaeső elkövetőt – 17 év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra,

a többszörös visszaeső másodrendű vádlottat 15 év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra, a szintén többszörös visszaeső harmadrendű vádlottat 12 év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra, a távol lévő negyedrendű vádlottat 9 év fegyházbüntetésre és kilenc év közügyektől eltiltásra, míg az ötödrendű vádlottat 4 és fél év fegyházbüntetésre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság. Négy vádlottal szemben fejenként harmincmillió, az ötödrendű vádlott tekintetében pedig ötmillió forint vagyonelkobzást is elrendeltek.

Folytatás a Fővárosi Ítélőtáblán

A több mint nyolc és fél éve tartó büntetőeljárás ezzel még nem fejeződött be, mert az ügyészség Plank Zoltánnál a minősítés megváltoztatása, míg a másod- és harmadrendű vádlott esetében súlyosítás érdekében jelentett be fellebbezést. A vádhatóság képviselője a negyed- és ötödrendű vádlottakkal szemben kiszabott büntetéseket tudomásul vette.

A vádlottak és védőik teljes körű fellebbezést jelentettek be a kihirdetett ítélet ellen, így az eljárás másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.

A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően – a másodfokú eljárás befejezéséig – fenntartotta az első- és másodrendű vádlott letartóztatását, valamint az ötödrendű bűnügyi felügyeletét. Egyúttal elrendelte a harmadrendű vádlott letartóztatását is.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport