Hárommilliárd forint áfát tüntettek el, akár húsz évet is kaphatnak

2023.03.20. 09:12
Az unióból beszerzett prémiumkategóriás mobilokkal üzletelt az a bűnszervezet, amelyre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói csaptak le a közelmúltban.

Az MTI híradása szerint a nyomozók húsz embert állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és hamis magánokirat-felhasználás megalapozott gyanúja miatt.

A NAV hétfői közlése szerint a bűnszervezet úgynevezett körhintacsalással több mint 3 milliárd forint áfát tüntetett el.

A láncértékesítésben részt vevő uniós és belföldi partnercégek élére stróman ügyvezetőket ültettek; a termékbeszerzések és értékesítések valójában színlelt gazdasági események voltak, a bűnszervezet vezetőjének „kezei” közül sem a pénz, sem a telefonok nem kerültek ki.

A NAV nyomozói, bevetési járőrök és IT-egységek, illetve pénzkereső kutya segítségével csaptak le a bűnbandára. Az okozott kár biztosítására nagy összegű készpénzt, 259 befektetési arany- és ezüstérmét foglaltak le, valamint bankszámlákat, ingatlanokat és gépjárműveket zároltak több mint 4 milliárd forint értékben.

Az egyik helyszínen egy illegálisan tartott lőfegyver is előkerült, ebben az ügyben a rendőrség intézkedett – tették hozzá. A kihallgatott húsz ember közül tízet őrizetbe vettek, az illetékes bíróság pedig elrendelte letartóztatásukat. Ha bűnösségük bebizonyosodik, akár húsz évet is kaphatnak – áll a közleményben.