Ünnep a fővárosban: 225 milliárd forintból immár végigmegy a 3-as metró

PAP 8288
2023.03.20. 12:42
2017 óta fékezte Budapest észak–déli közösségi közlekedését a metrófelújítás. Magyarország legnagyobb kapacitású kötött pályás közlekedési vonala azonban mától újra szállítja az utasokat. A szerelvények ugyan délutántól már járnak, de a szankciókkal sújtott orosz gyártó nem tudja garantálni a folyamatos és zavartalan karbantartásukat. A feszített menetrend egyelőre még tartható.

Öt és fél éves közlekedési tortúra végére került pont azzal, hogy mától az M3-as metró már a teljes vonalon közlekedik (megszűnik a felszíni metrópótlás is). Magyarország legforgalmasabb vasúti közlekedését bonyolító viszonylatán naponta 500 ezren utaznak. Ezzel párhuzamosan a főváros vezetése a 3-as metrót kiszolgáló villamoshálózat fejlesztését is tervezi, mely az 50-es, a 42-es és a 14-es vonalat érinti majd. A hálózat bővítését 50 új CAF-villamos beszerzése révén képzeli el a főváros, az ehhez szükséges forrás előlegéről már meg is született a kormánydöntés. Karácsony Gergely főpolgármester újra megemlítette azt a régi fővárosi tervet, hogy a Bajcsy-Zsilinszky utat „humanizálni” kell, azaz visszakapcsolni a villamosközlekedésbe.

A M3-as metróvonal teljes körű rekonstrukciója 2017 novemberében kezdődött, a 20 állomásos pályaszakasz Újpest-központtól a Dózsa György útig tartó északi részének lezárásával. 2019 tavaszán a déli szakasz, majd a középső következett. Ez idő alatt is részlegesen jártak a szerelvények.

Ugyan a mai nap délutánjától már a teljes pályaszakaszon közlekedik a 3-as metró, de az állomások felújítása még nem fejeződött be.

A Lehel téri és Nagyvárad téri megállók csak májusra készülnek majd el. A Határ út és a Göncz Árpád városközpont felújítása és akadálymentesítése pedig még várat magára. A mai napon átadott Arany János utcai és Nyugati téri állomás látványában újszerű és már akadálymentes, a felújítás 75 százaléka olyan műszaki fejlesztés, mely nem látszik, mert vagy az alagútban van, vagy a kiszolgálóhelyiségekben.

Összesen 3500 ember dolgozott a 3-as metró felújításán, a lefektetett gyengeáramú kábelek hosszúsága elérne Bécsig, az erősáramúak pedig egészen Barcelonáig. A padlózat burkolata 6,5 focipályányi területet fed le. 

EU – kormány – főváros

A teljes fejlesztést az Európai Unió, a magyar kormány és a Fővárosi Önkormányzat közösen finanszírozta. 225 milliárd volt a teljes végösszeg, a kiadásokból 178 milliárdot az európai büdzsé, 40 milliárdot – kiegészítő támogatásként – a kormány állt, 7 milliárdot pedig a főváros – emlékeztetett Navracsics Tibor.

Az elkövetkezendő 7 évben az IKOP Plusz forrásaiból nagyságrendileg még 120 milliárd forint várható Budapest közösségi közlekedésének fejlesztésére.

Az újabb két megálló átadásán kevés szó esett arról, hogy ez az a metróvonal, ahol az orosz Metrowagonmas (MWM) által felújított és azóta is számos műszaki problémát magában rejtő szerelvények közlekednek. A 37 darabos teljes flotta több darabja is karbantartásra vár, másokat pedig teljesen újjá kell építeni egy tavaly januári baleset miatt. Az orosz partnercég uniós szankciók alatt áll, emiatt rendkívüli problémákat jelentenek a szükséges javítások. A BKV jelenleg is keresi azokat az új beszállító, illetve szerelő partnereket, akikkel a MWM kiváltható. Az oroszok egyébként tudnának szállítani, csak a szankciók feloldásától függ, hogy mikortól. A legnagyobb problémát az orosz gyártó által fejlesztett szoftver jelenti, mert ezeknek a kódjait csak ők ismerik. A garanciális javításokat egyelőre a MWM egy magyar képviselő cégen keresztül intézi. A BKV a bankgaranciák egy részét azonban már lehívta, azaz több millió euró áll a BKV-nál, ebből végzik majd a halaszthatatlan javítási munkákat.

Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója az Indexnek azt mondta, hogy csúcsidőben az összes működőképes szerelvény közlekedik, s bár a menetrendet a BKK állítja össze, nagyjából ugyanaz a járatsűrűség várható, amelyet a felújítás megkezdése előtt megszokhattak az utasok.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)