„Három lakás árát buktam el 15 év alatt” – egy szerencsejáték-függő vallomása

Szerencsejatek
2023.02.07. 09:00
Nem engedjük el olvasóink kezét, 2023-ban is folytatjuk a pszichés panaszokról szóló sorozatunkat, sőt kiszélesítjük a palettát, és ezentúl olyan problémákat is bemutatunk konkrét személyeken, egyéni sorsokon keresztül, amelyek nem kimondottan illeszthetők be a mentális és idegrendszeri betegségek körébe. A tizenegyedik részben a szerencsejáték-függőséget járjuk körül.

A szerencsejáték-függőség a hazugság betegsége – vallja az a 40 év körüli érintett, aki több mint 15 éven át volt a magyar kártya, a póker, a játékgép, a kaszinó, és a sportfogadás szerelmese.

Félix – akinek a nevét kérésére megváltoztattuk – már tinédzserként is azon törte a fejét, miként tudna társai közül kitűnni, szerette volna, hogy gazdagabb legyen, mint a többiek, mert úgy hitte: ez a siker igazi fokmérője. Kihasználta, hogy szülei nem beszéltek egymással, így egy-egy programra mindkettejüktől elkérte a pénzt. Édesapja bűntudata – melyet saját alkoholbetegsége miatt érzett – szintén kapóra jött neki, ennek mentén ugyanis még több pénzt tudott tőle kicsalni.

Ha szükségem volt valamire, a kocsmába kellett mennem, vele ugyanis csak ott tudtam összefutni, otthon nem. A szerencsejáték is ezeken az apa-fia találkozókon fertőzött meg, ott, az ő törzshelyén ismerkedtem meg a rablóulti nevű kártyajátékkal, ami pénzre ment. Mivel az asztalnál rajtam kívül mindenki alkoholt fogyasztott, gyorsabban vágott az eszem, mint a többieknek, ezért hamar jöttek a sikerek, nekem pedig tetszett, hogy végre valamiben jó vagyok. Így kezdődött minden

– meséli Félix.

Mint felidézi: a kilencvenes évek közepén, 16 éves évesen próbálta ki először a játékgépet, ami a szenvedélyét új szintre emelte. Míg a kártyában nem voltak akkora mélységek és magasságok, addig a játékgépeknél nem volt határ: így szórta el élete első fizetését is, kevesebb mint három óra alatt.

„Fogalmam sincs, hogyan bírtam ki a következő fizetésig. Az volt a szerencsém, hogy ekkoriban egy sütőipari cégnél dolgoztam, így ott ingyen kaptam kenyeret. Vettem hozzá egy olcsó margarint, és azt ettem egy hónapig. A kollégáimnak azt mondtam, hogy azért spórolok, mert még diák vagyok, és a szüleimet is én segítem. Persze ebből semmi nem volt igaz” – emlékszik vissza Félix, aki kollégáitól is folyton kölcsönkért, hogy valamiből finanszírozni tudja a szenvedélyét. Végül – mint a későbbiekben sok más helyről – innen is kirúgták.

Másoknak és magának is hazudott

A pofonokból soha nem tanult, mindig újabb és újabb terveket szőtt, hogy miképp nyeri vissza a korábban elvesztett pénzt, és abból hogyan fog mindenkit kifizetni – kamatostul. Azért, hogy valamelyest elviselje a körülötte kialakult helyzetet, sokszor saját magának is hazudott, kiszínezte a múltat, és úgy tett, mintha mindent elrendezett volna, a nyerés pillanatától kezdve pedig tiszta lapként tekintett az életére.

„Ez az álomvilág viszont csak az én képzeletemben létezett, az általam összerakott történet köszönőviszonyban sem volt a valósággal, nem csoda, hogy az összes baráti és szerelmi kapcsolatom tönkrement” – mondja.

Arra a kérdésre, hogy mit adott neki a játék, azt feleli, hogy menekülési útvonalat, furcsa módon abban a közegben érezte magát biztonságban, ahol a legtöbb kudarc érte. Minden csalódás ellenére úgy hitte, hogy valójában az ő kezében van az irányítás, ha jól taktikázik, nagyot szakíthat.

Előfordult, hogy reggeltől estig kaszinózott, de volt olyan időszak is az életében, amikor a sportfogadás körül forgott minden. Folyamatosan az eredményeket nézte, bújta a statisztikákat, és ha nyert, akkor ott lüktetett a szelvény a zsebében, pontosan tudta ugyanis, hogy azzal az összeggel mit fog kezdeni. Egy alkalommal még az egyik kereskedelmi csatorna betelefonálós műsorát is felhívta – nagy szerencséjére épp tizedikként –, így nyert 100 ezer forintot. Amikor a műsorvezető arról kérdezte, hogy örül-e a nyereménynek, csak annyit kérdezett: „Hova kell menni érte?”

Interjúalanyunk saját számításai szerint 15 év alatt nagyjából három lakás árát játszotta el.

Bűncselekményeket és több öngyilkossági kísérletet is elkövetett

Az érintett őszintén beszélt arról is, hogy a függősége miatt sok olyan dolgot tett, amire máig nem büszke, nemegyszer bűncselekményeket is elkövetett.

„Loptam, sikkasztottam, és az aktuális munkahelyem eszközeit is sajátomként kezeltem, zokszó nélkül eladogattam mások cuccait. Közgazdász végzettséggel sokat dolgoztam bankban is. Ahogy másoknak, úgy magamnak is könnyedén intéztem kölcsönt. Mindig az volt a fejemben, hogy majd a negyedik, az ötödik, a hatodik hitelből nyerek annyit, amiből visszafizetem az előzőeket, de ez persze soha nem jött össze, a hullámok egyre inkább összecsaptak a fejem felett” – idézi fel a történteket Félix, kiemelve, hogy a folyamatos szorongás miatt kétszer is megpróbált véget vetni az életének: először szándékosan nekihajtott egy fának az autójával, a második alkalommal pedig gyógyszereket vett be.

Végül a 2008-as világválság idején olyan mélypontra került, mint korábban soha: nem volt munkája, közben ott voltak a több százezres törlesztőrészletek, és nem volt a fejében megoldóképlet arra vonatkozóan, hogy miképp tudna a gödörből kimászni. Ekkor életében először, egy hozzá közel álló személynek nyíltan beszélt a problémájáról. Általa ismert meg egy családsegítőt,

aki tudta, hogy ez egy betegség.

Később önként vonult be egy rehabilitációs intézménybe, ahol összesen két hónapot töltött. Itt ismerkedett meg az Anonim Szerencsejátékosok közösségével (Gamblers Anonymous), a terápiához ugyanis a gyűlések látogatása is hozzátartozott.

„Az első alkalom előtt rettenetesen féltem, fogalmam sem volt, hogy mi fog történni. Aztán ahogy mások történeteiben magamra ismertem, rájöttem, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ezen keresztülment, többé nem éreztem magam egyedül” – meséli Félix, aki immár 12 éve jár a közösségbe.

A gyűlések látogatása önmagában persze nem elég, ha a függő nem törekszik a múlt rendezésére és a változásra, pillanatok alatt vissza tud esni.

Pont ez történt vele tavaly nyáron, amikor hetekre beszippantotta a kriptodeviza-kereskedelem. Újra belekerült abba az ördögi körbe, amit már otthonaként ismert: elvesztette négyhavi fizetését, de ez csak olaj volt a tűzre. Felesége ekkor ismerte meg a helyzet komolyságát, a játékfüggőség valódi jelentését, az évek alatt felépített bizalom elveszett, sok nehéz érzelmi és anyagi helyzet következett.

A terápia és a közösség azonban segített neki visszatérni a helyes útra, most ismét stabil munkahelye van, a sors fintora, hogy pénzügyi tanácsadóként dolgozik, végül pedig a házasságát is sikerült megmenteni.

Az újabb pozitív fordulatok ellenére továbbra is függőnek vallja magát, úgy véli, élete végéig az is marad: egy olyan szerencsejátékos, aki nem játszik szerencsejátékot. Ezzel együtt minden erejével igyekszik azért tenni, hogy a jelen és a jövő ne olyan legyen, mint a múlt. A nagy húzások helyett már inkább az apró lépések híve, az örök érvényű igazságok helyett a mottója jelenleg az, hogy 

„csak ma nem játszom”.

„Nem kell már most tudnom, hogy mi van a hegy túloldalán, bőven elég, ha elindulok a hegy felé. Gyakran tudatosítom magamban azt is, hogy nem probléma, ha nem játszom, hiszen a probléma épp maga a játék. Azt hiszem, most tartok ott fejben, ahol anno 18 évesen kellett volna, most tudom elkezdeni a valódi, nem játékos életem. Nem haragszom a világra emiatt, megbékéltem a sorsommal” – zárja sorait.

Összetett kérdés, hogy miért lesz valaki szerencsejáték-függő

Ahogy a cikksorozat korábbi részeiben, most is felkerestünk egy szakembert annak érdekében, hogy még pontosabb képet kapjunk az adott betegségről. Ezúttal Kapitány-Fövény Máté, klinikai szakpszichológust, adjunktust hívtuk segítségül. A szakember az alábbiak szerint írta le a szerencsejáték-függőséget.

Diagnosztikai értelemben szerencsejáték-használati zavarnak nevezzük ezt a szenvedélybetegséget, és az alábbi főbb tünetek alapján ismerhetjük fel jelenlétét:

  1. az érintett sikertelenül próbálja kontrollálni vagy abbahagyni a szerencsejátékot (kontrollvesztés),
  2. a szerencsejáték miatt egyre inkább felhagy korábbi tevékenységeivel, felégeti társas kapcsolatait,
  3. egyre nagyobb tétekben játszik (ez lényegében a hozzászokás/tolerancia tünete),
  4. amikor éppen nem játszik, ingerlékennyé vagy nyugtalanná válik (megvonási tünet),
  5. gondolatait egyre inkább kitölti a szerencsejáték,
  6. negatív érzéseit (pl. szorongás, depresszív hangulat, szégyen, bűntudat) egyre gyakrabban próbálja meg a játékélménnyel csökkenteni,
  7. adósságcsapdába kerül, „üldözi” veszteségeit,
  8. egyre többször hazudik környezetének, hogy leplezze a szerencsejáték-problémát,
  9. mind inkább rászorul mások segítségére kilátástalan anyagi/egzisztenciális helyzete miatt.

Négy-öt tünet teljesülése esetén enyhe, hat-hét tünet esetén közepesen súlyos, nyolc-kilenc tünet esetén pedig súlyos addikcióról beszélhetünk.

Összetett kérdés, hogy miért jelenik meg valaki életében a függőség. A legtöbb szenvedélybetegségnek hasonló genetikai és neurobiológiai alapjai vannak, ilyen értelemben beszélhetünk általános sérülékenységről, az pedig már számos környezeti behatás (pl. családdinamikai jellemzők, szülők nevelési stílusa, értékrend, kortárs kapcsolatok jellege, társadalmi-gazdasági tényezők) eredménye, hogy valakinél éppen milyen típusú addikció alakul ki vagy válik tartóssá.

Az addiktívvé váló szerencsejáték hátterében gyakran figyelhető meg családi halmozódás (több generáción átívelő szerencsejáték-probléma), anyagias szemlélet (pl. a pénzszerzés mint elsődleges életcél), nagyfokú impulzivitás (mely egyrészt a jutalomkésleltetés nehézségével, másrészt a hatékony viselkedés- és érzelemszabályozás problematikájával függ össze), a társas kapcsolatok hiánya, illetve számos olyan kognitív torzítás, mely mind a szerencsejáték-függőség kialakulásában, mind annak fennmaradásában fontos szerepet tölt be.

Ilyen lehet a szerencse kontrollillúziója (vagyis annak feltételezése, hogy a játék alakulását valamilyen módon befolyásolni tudja az egyén, pl. lottónál vagy rulettnél szerencseszámok megjátszásával, kockapókernél a kockára való ráfújással stb.), a nyereség saját érdemként való elkönyvelése, míg a veszteség külső tényezőkkel való magyarázata, de akár az ún. majdnem nyertem jelenség is, melynek lényege, hogy a nyereséghez közelítő, de valójában kudarccal járó eredmény (pl. amikor a kaparós sorsjegynél vagy félkarú rablónál összesen egy elem hiányzik a nyereményhez) a játékosból a győzelemhez hasonló izgalmi állapotot vált ki, motiválva őt a további játékra.

Fontos kiemelni, hogy a szerencsejáték-függőség esetén a veszteségek idővel meghaladják a nyereségeket, így a kezdeti jutalmazó, önmegerősítő szakaszt hamar felváltja az adósságcsökkentésre irányuló játékmotiváció: ez azonban még tovább növeli a felhalmozott adósságokat. A szerencsejáték-függőség továbbá gyakran együtt jár más addikciókkal, leggyakrabban alkoholfüggőséggel.

Sok tízezer ember érintett

A hazai kutatások értelmében – ezek közül kiemelhető az Országos Lakossági Adatfelvétel az Addiktológiai Problémákról (OLAAP) reprezentatív mintás vizsgálatsorozat – Magyarországon megközelítőleg a felnőtt lakosság 2-3 százaléka mérsékelt, 1-2 százaléka közepes, 0,8-1 százaléka pedig súlyos szerencsejáték-problémákat mutat. Ez összességében sok tízezer embert jelent. Fontos kiemelni, hogy az érintetteknek csak a töredéke fordul szakmai segítséghez, melyben a szenvedélybetegségek társadalmi megbélyegzettsége mellett a probléma tudatosításának hiánya, illetve az ellátórendszer kapacitáshiánya is szerepet játszhat.

Mindezek ellenére hazánkban többféle segítség is elérhető. Az addiktológiai ambulanciák jellemzően nemcsak szerhasználókat, hanem viselkedési addikciókkal küzdőket, így szerencsejáték-függőket is fogadnak (akár a drogambulanciák is). Az országban több addiktológiai osztály is elérhető, az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet – Nyírő Gyula Kórház Addiktológiai Osztályán belül például működik külön Minnesota Részleg is, ahol célzottan szerencsejáték-függőségben szenvedőket kezelnek egy Amerikából származó felépülésközpontú rehabilitációs program segítségével.

Az érintettek továbbá önsegítő csoportba is járhatnak: már hazánkban is régóta működnek GA- (Gamblers Anonymous) csoportok. Emellett 2013 óta üzemel az ELTE Szerencsejátékos Segélyszolgálata, ahol a beérkező hívásokra és e-mailekre célzott tréningben és szupervízióban részesülő pszichológushallgatók és doktoranduszok válaszolnak.

A zavar érdemi kezeléséhez szükséges legelső lépés azonban a probléma fel- és beismerése. Ez a fajta belátás mindenképpen szükséges ahhoz, hogy belső indíttatásból, kellő motiváció mellett induljon el a felépülés.

A sorozat korábbi részeit ide kattintva érheti el: 1. rész (borderline személyiségzavar), 2. rész (skizofrénia), 3. rész (Tourette-szindróma), 4. rész (autizmus), 5. rész (bipoláris zavar), 6. rész (narkolepszia), 7. rész (anorexia), 8. rész (pánikroham), 9. rész (alkoholizmus), 10. rész (kényszerbetegség).

Hasonló tematikájú tartalmainkat pedig itt olvashatja.

(Borítókép: Index)