Pécsi kutatók állították meg a vuhani koronavírust

GettyImages-1216634280
2023.02.07. 16:48
Két évig tartó kutatás eredményeként oly módon tudták hatástalanítani a koronavírus örökítőanyagát, hogy a vírus szerkezetében nem okoztak károsodást, így pedig a kórokozó emberi szervezetre gyakorolt hatásait is vizsgálhatták – számolt be az úttörő felfedezésről a Pécsi Tudományegyetem és a RoLink Biotechnology Kft. kutatója.

A koronavírus, továbbá a későbbiekben más kórokozók által kiváltott antitestes és sejtes immunválasz mérésére szolgáló eszközt és eljárást fejlesztettek ki a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a RoLink Biotechnology Kft. kutatói.

A két évig tartó együttműködés eredményeit bemutató keddi pécsi sajtótájékoztatón Jakab Ferenc, a PTE innovációs rektorhelyettese, a kutatásoknak teret nyújtó pécsi Virológiai Nemzeti Laboratórium (VNL) vezetője felidézte: a koronavírus következtében példás összefogás alakult ki a hazai kutatók és a cégek között, együttműködésükkel számos komoly tudományos munka zárult eredménnyel.

Közölte: jelentős előrelépés történt Pécsett is e téren, hiszen a PTE és a RoLink Kft. összefogásával

egy olyan technológia jött létre, amely több más – várhatóan akár embert is megfertőző, potenciálisan veszélyes – vírus, kórokozó elemzésére is alkalmas lesz a jövőben.

Birkner Zoltán, a projektben részt vevők két évig zajló munkájához csaknem 130 millió forintos támogatást biztosító Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke emlékeztetett: a kormány 2018-tól a gazdasági szereplők és a kutatók közötti együttműködést kívánta erősíteni, és a társadalom számára hasznos kutatói munkát ösztönözte, ennek érdekében meg is duplázták az innovációra szánt források korábbi összegét.

Közölte: a koronavírus első hullámát követően a piac és az akadémia egymásra talált, 2021 közepére pedig minden eszköz Magyarország rendelkezésére állt ahhoz, hogy megbirkózzon a járvánnyal; a vírusra adott válaszok érdekében pedig húszmilliárd forintnyi kutatási projekt indult el a most záruló pécsivel együtt – fűzte hozzá.

Hetényi Roland, a RoLink Kft. ügyvezetője beszámolt róla: a projekt keretében az elmúlt két évben 150 kísérletet végeztek el 25 kutató bevonásával, és a VNL falai között sikerült egy teljesen új – jelenleg szabadalmaztatás alatt álló – eszközt és eljárást kifejleszteniük a vírusok által kiváltott antitestes és sejtes immunválasz méréséhez.

A felfedezéssel a koronavírus örökítőanyagát olyan módon tudták hatástalanítani, hogy a vírus szerkezetében nem okoztak károsodást, így pedig a kórokozó emberi szervezetre gyakorolt hatásait is vizsgálhatták.

Az UVC-típusú fény segítségével zajló eljárás során a vírus vuhani és delta-variánsát is inaktiválták, utóbbi esetében pedig a hatástalanított vírus biztonságosságát állatkísérlet keretében is megvizsgálták.

Bebizonyosodott a kutatások során, hogy

az orron keresztül szervezetbe juttatott inaktivált koronavírus sejtes immunválaszt váltott ki, ami a védőoltások eredményességét is igazolja.

Annak érdekében, hogy a vírus által kiváltott immunválaszt pontosan mérni lehessen, a koronavírust a lehető legtisztábban kellett előállítani, ezért a kutatók kidolgoztak egy hatékony, gyors és minimális veszteséggel járó vírustisztítási eljárást, amely lehetőséget ad az inaktivált koronavírus széles körű kutatási felhasználására is.

A jövőben más kórokozók tekintetében is alkalmazható lesz a kifejlesztett új eljárás, míg a vizsgálati eredmények hozzájárulhatnak hazánk biológiai védelmi képességeinek fejlesztéséhez a hazai kutatólaboratóriumi képességek növelésével, a meglévő terepi laboratórium diagnosztikai módszereinek bővítésével, biovédelmi kiképzési lehetőségek szélesítésével és egy potenciális vakcinaalapanyag-fejlesztési platform kialakításával.

(Borítókép: Fertőtlenítést végző dolgozók Vuhanban, Kínában 2020. április 3-án. Fotó: Getty Images)