Orbán Viktor közölte, folytatódik a maratoni kormányülés Sopronban

D MTI20230207005
2023.02.07. 18:21

A rendkívüli kormányülés kezdetéről hétfőn számoltunk be. Az ülés első témája a hétfő hajnalban, Törökországban és Szíriában történt földrengés volt, amelynek már több ezer halálos áldozata van. 

Az ülés kiemelt témája azonban – a miniszterelnök sajtófőnöke szerint –  Brüsszel szankciós politikája és az, hogy ennek káros hatásaitól, a szankciós inflációtól, a magas energiaáraktól hogyan lehet megvédeni Magyarországot. 

Orbán Viktor kedd délután számolt be egy Facebook-posztban arról, hogy ismét összeültek a kormány tagjaival. 

Mindeközben a résztvevők egy csoportképre is összegyűltek a helyszínen, a sopronbánfalvi karmelita kolostor előtt. A fotót több miniszter is megosztotta a közösségi médiában. Íme:

Az igazán figyelmes olvasónak az is feltűnhet, hogy egyvalaki hiányzik a képről: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Ő ugyanis kedden Szerbiába utazott egy hivatalos találkozóra, és arról beszélt egy sajtótájékoztatón, hogy honnan szerezhet Magyarország földgázt a jövőben.

(Borítókép:  A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Nagy István agrárminiszter, Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár, Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Varga Judit igazságügyi miniszter, Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter (hátul, takarásban), Varga Mihály pénzügyminiszter, Farkas Ciprián soproni polgármester (Fidesz), Lázár János építési és közlekedési miniszter, Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár (hátul, takarásban), Pintér Sándor belügyminiszter, Orbán Viktor miniszterelnök, Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, Csák János kulturális és innovációs miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára (b-j) a háromnapos stratégiai kormányülés második napján Sopronban 2023. február 7-én.  Fotó:  MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport