Figyelmeztetett a minisztérium, katonai járművek fognak mozogni az országban

D KOS20150507019
2023.02.07. 06:25
A Honvédelmi Minisztérium hétfői közlése szerint február 8-án és 9-én is katonai menetoszlopok közlekedésére kell számítani Magyarország keleti részén, mivel a Honvédség katonai járműveket csoportosít át.

Katonai járműveket csoportosít át a Magyar Honvédség február 8-án és 9-én, emiatt a keleti országrészben menetoszlopok közlekedésére kell számítani – közölte az MTI Országos Sajtószolgálatán keresztül a Honvédelmi Minisztérium.

A tájékoztatás szerint az érintett útszakaszok közé tartoznak a 41. főút, az M3-as autópálya, a 4-es főút, az M35-ös autópálya és 47-es főút Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád-Csanád vármegyei szakaszai.

A tárca közleményében azt írta: a Honvédség arra kéri a lakosságot, hogy a közlekedési szabályok betartásával, valamint kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai járműveket. Ugyanis azok mérete, sebessége, hossza, illetve haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól.

Mivel a zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű, a járművek haladását a konvoj elején és végén kísérő járművek biztosítják. Kérünk mindenkit, hogy a katonai szállítmány közelében minden esetben az aktuális útviszonyok, valamint az időjárási és látási körülmények figyelembevételével közlekedjen

– olvasható a kommünikében.

(Borítókép:  Koszticsák Szilárd / MTI)