Egy ismert kutatónő a győri lakástűz egyik áldozata

63d7d489a07568.09603514
2023.02.01. 18:31
Egy ismert kutatónő halt meg a hétfői győri lakástűzben, amely több mint kétszáz négyzetméteren pusztított. V. Szalontay Judit többszörösen kitüntetett néprajzkutató a tetőtéren lévő lakásban lakott, azonban a tűzoltók már nem tudták megmenteni. 76 éves volt. A rendőrség büntetőeljárást indított.

Nagy lángokkal égett egy kétemeletes társasház Győrben hétfőn hajnalban. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint több mint kétszáz négyzetméteren égett a ház tetőszerkezete, az ott lévő lakás teljesen kiégett. A lakásban ketten tartózkodtak, egy férfi és egy nő, akiknek az életét már nem lehetett megmenteni.

Mint kiderült, az egyik áldozat V. Szalontay Judit többszörösen kitüntetett néprajzkutató-muzeológus volt. Az egyik ismerőse a Ripostnak nyilatkozva elmondta, hogy a 76 éves néprajzkutatót mindenki ismerte és szerette, szakmailag és emberileg is tisztelték.

Judit alapította a csornai múzeumot, és az intézmény igazgatója is volt nyugdíjig. De a múzeum ezután is a szíve csücske marad, szinte a részévé vált, hiszen ő kezdte a gyűjtést, szeretettel gondozta, ameddig csak tudta. Csodálatos szakember és ember volt. Összetörtünk, amikor megtudtuk, hogy vele történt ez a tragédia 

– fogalmazott a lapnak az asszony egyik ismerőse, míg egy másik úgy fogalmazott, hogy V. Szalontay Judit sok egyetemistának segített a szakdolgozatában, könyveket írt, izgalmas konferenciákat tartott. De nemcsak szakmailag, emberileg is pótolhatatlan veszteség – tette hozzá.

Volt munkatársaik egy közösségimédia-posztban búcsúztak a néprajzkutatótól. Mint írták, a megrázó hír után különösen fájó bemutatni azokat a kultikus textileket, amelyekkel több tanulmányában is foglalkozott. „A muzeológusok hisznek abban, hogy a kutatott tárgyak örökkévalósága némiképp őket is éri, ha a műtárgyakat nézzük, halványan felsejlik kutatójuk arca is” – írták.

A rendőrség tájékoztatása szerint megalapozott a gyanú arra, hogy a tüzet emberi gondatlanság okozhatta. A Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit. Ismerősei szerint a néprajzkutató nagyon sok holmit tárolt az otthonában, úgy vélik, hogy akár a korábbi, múzeumi gyűjtőmunkájából is tarthatott a lakásában. Hozzátették, hogy a tűz férfi áldozata nemrég bukkant fel Judit életében, és azóta nála lakott.

(Borítókép: Katasztrófavédelem)