„Olyan országot akarok, ahol esténként nem állok a tükör előtt sírva, mert el akarok innen menni”

ZS 2553
2023.01.31. 15:31
Tüntetést szervezett a Külső-Pesti Tankerület elé az Egységes Diákfront – Corvin Diákszövetség az egyhetes gördülő sztrájk zárónapjára. Az eseményen felszólalt többek között Berta Beáta, a Karinthy Frigyes Gimnázium tanára, aki több mint 23 év tanítás után múlt héten adta be a felmondását.

„Nincs tanár, nincs jövő, szabad ország, szabad oktatás” – ezekkel a már jól bevált szlogenekkel vette kezdetét a Külső-Pesti Tankerület elé meghirdetett tüntetés, ahol diákok és tanárok szólaltak fel az oktatás jövője érdekében.

Elsőként Nyisztor Virág, a Karinthy Frigyes Gimnázium diákja beszélt. A fiatal arra hívta fel a figyelmet, hogy a tankerületi vezetők elmenekültek a helyszínről, „bizonyára azért, mert félnek”.

Elmenekültek egy csapat békésen tüntető diák és pedagógusaik elől. Ijesztőnek számítunk, mert nyíltan elmondjuk a véleményünket

– mondta a diák, aki úgy véli, hogy a rendszer félelemre épül, „mindenki fél a felette állótól, és ezért az alatt lévő embereket fenyegeti”. „Akkor van vége, amikor mi azt mondjuk. És még nem mondtuk, hogy vége” – zárta sorait Nyisztor Virág.

Másodikként Berta Beáta, a Karinthy Frigyes Gimnázium tanára szólalt fel, aki több mint 23 év tanítás után múlt héten adta be a felmondását, így már csak két hónapig tanít az intézményben.

A pedagógus felidézte, hogy először tavaly októberben gyűltek össze a tankerület előtt, akkor az épületbe is sikerült bejutniuk.

Ekkor vettük át azt a figyelmeztető levelet, ami után felgyorsultak az események. Most furcsa helyzetben vagyok, hiszen én már beadtam a lemondásom, de ez a lépés csakis kizárólag a reményről szólt, hiszen úgy éreztem, hogy a rendszeren belül már minden más lehetőséget kimerítettem. Ettől függetlenül lélekben örökre tanár maradok

– emlékeztetett.

Elfelejtették, kik indították a forradalmakat

Berta Beáta után Pogány Petra, a Karinthy Frigyes Gimnázium diákja szólalt fel.

A tanuló hangsúlyozta: nem fogják hagyni, hogy a tanárok embertelen fizetésből éljenek, ahogy azt sem, hogy az ártatlanokat büntessék. 

Kiemelte, hogy a döntéshozók csak nevetnek rajtuk, „mert azt hiszik, hogy pár tizenéves semmire sem képes”.

Elfelejtették, hogy minden forradalmat a diákság indított el. Azt hiszik, kinevelhetik belőlünk a szabad gondolkodást, az hiszik, feladjuk. De mi itt vagyunk, és itt is leszünk, amíg nem kapjuk meg azt, amit akarunk

– nyomatékosította, majd elmondta, hogy tulajdonképpen mit is akarnak.

„Például egy országot, ahol esténként nem állok a tükör előtt sírva, mert el akarok innen menni. (…) Egy olyan országot, ahol nem ömlik az iskolában a víz azért, mert esett egy kis eső” – sorolta.

Végül Labundy Márk, a Német Nemzetiségi Gimnázium tanulója kapott szót. A fiatal felidézte, hogy már több mint egy éve tiltakoznak, nemegyszer „hóban-fagyban virrasztottak”, érdemi változást mégsem értek el.

„Egyre inkább fáj, egyre nehezebb ezzel együtt élni, de most kell erőt meríteni” – jelentette ki.

A tüntetés a Himnusz eléneklésével ért véget.

(Borítókép: Diákok és tanárok tüntetnek az oktatás jövője érdekében 2023. január 31-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)