Meghalt Schmidt Egon ornitológus, Kossuth-díjas író

DKOKO20090701002
2023.01.31. 11:21
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Tiszteletbeli elnöke, Kossuth-díjas író, aki egész életét a madaraknak, a madárvédelemnek és az ismeretterjesztésnek szentelte, 91 éves volt.

A Magyar Madártani Egyesület közleménye szerint Schmidt Egon életével példát mutatott természetszeretetből, emberségből, személyiségével természetvédők generációinak nyújtott inspirációt.

Schmidt Egon az MME alapító tagja volt, sőt az alakulást előkészítő bizottságban is tevékenykedett. Későbbiekben a Gyűrűző és Vonuláskutató Szakosztály elnöke és a Budapesti Helyi Csoport elnöke, majd az MME alelnöke lett. Egyesületük 2012-ben tiszteletbeli elnökének választotta.

Írásainak köszönhetően generációk szerették meg a madarakat és a természetet, rádióműsorainak köszönhetően pedig hangján keresztül is százezrekhez juttatta el a természet szeretetét és ismeretét. Írói munkássága közel 100 könyvből és több mint 3500 ismeretterjesztő írásból áll, melyekért a népes olvasótábor szeretetén túl Kossuth-díjat is kapott.

A Magyar Rádió heti Oxigén című műsorában 17 éven keresztül jelentkezett be madárhangokkal színesített anyagaival a madarakról és a természetről. Ornitológusként elsősorban a baglyok táplálkozásának vizsgálatával és a „kis rigókkal” – fülemülék, kékbegy stb. – foglalkozott, és ezek nemzetközileg elismert szakértője lett. 1954-től a Fővárosi Állat- és Növénykertnél, majd a Magyar Madártani Intézetnél dolgozott, többek között a Madárgyűrűző Központot vezette.

A Kossuth-díjjal kitüntetett tudóst 90. születésnapja alkalmából, tavaly otthonában kereste fel a Duna Televízió.  

(Borítókép: Schmidt Egon 2009. június 29-én. Fotó:  Kollányi Péter / MTI)