Ötöst ígért a verésért egy tornatanár Mezőcsáton, húsz gyermek támadt rá az egyik fiúra

fiu 1.png
2023.01.28. 20:02
Ötöst ígért a tornatanár a diákoknak Mezőcsáton azért, hogy megverjék az egyik fiút, amit aztán a pedagógus nevetve nézett végig. A szülők feljelentést tettek, a tankerület belső vizsgálatot indított.

Beismerte a tettét az a mezőcsáti tornatanár, aki egy 12 éves fiúra uszította a többi diákot, mondván, aki megüti, ötöst kap. A lehetőséggel húsz gyerek élt, ütötték, rúgták a fiút, amit a tanár nevetve nézett végig. Erről a fiú maga beszélt az RTL Híradónak.

Elmondása szerint a háta mögött lévő gyerek meghúzta a haját, és beleverte a fejét a földbe. Ezt követően indult meg felé a többi tanuló, aki rugdosni, ütni kezdte. A tanár ezt végignézte úgy, hogy nevetett – tette hozzá.

A fiú azt mondta, nem tudja, miért uszította rá a gyerekeket, hiszen csak annyit kérdezett előtte, hogy mi lesz informatikából a házi feladat. A nyakán lévő sérülés napokkal a történtek után is látszik, saját elmondása szerint még mindig fáj a nyaka és a háta. 

A verés hétfőn történt, de a fiú csak kedden szólt róla a szüleinek, így az érintetteket csupán szerdán szembesítették az iskolában. A tanár beismerte a tettét, a szülők pedig feljelentést tettek. A fiú apja szerint a tanár később felkereste őket, hogy vonják vissza a feljelentést, és intézzék el máshogy az ügyet.

Az apa viszont azt mondta, nem vonják vissza a feljelentést, mert elmondása szerint neki az a fontos, hogy más pedagógus is tanuljon ebből az esetből. A híradó megkeresésére a Mezőkövesdi Tankerületi Központ azt írta, elítélik az erőszak minden formáját, és az intézményben belső vizsgálatot tartottak. Hozzátették, hogy a tankerület mint munkáltató megtette a szükséges intézkedéseket. A Híradó információi szerint a tanár szerda óta nem tartotta meg az óráit az iskolában.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

(Borítókép: Index)