Versautomatát és János vitéz-mesepadot kaptak a kiskőrösiek

2023.01.28. 15:01
Turisztikai fejlesztések sora valósult meg Kiskőrösön a Petőfi 200 programsorozatban, így egy versautomata mellett János vitéz-mesepadokat helyeztek ki, és várostörténeti túraútvonalat is kialakítottak a településen – közölte a város polgármestere az MTI-vel.

Domonyi László elmondta: a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum a Petőfi 200 emlékévben két új állandó tárlattal várja látogatóit. A Költőnek szült anyám című kiállítás Petőfi felújított szülőházában, helytörténeti kutatásokra alapozva, a helyi jellegzetességekre fókuszál, és bemutatja a Petrovics család kiskőrösi tartózkodását, korabeli kapcsolatrendszerét, a gyermek Petőfi keresztelését, annak dokumentumait, tárgyi világát és a keresztszülőket.

Az emlékmúzeum földszinti tereiben 7 év címmel látható a Petőfi 1842 és 1849 közé eső alkotói időszakát bemutató tárlat. A műveken keresztül megjelenítik a kapcsolódó személyiségeket és a történelmi eseményeket is. A kurátor szándéka szerint megjelennek benne a múzeum saját, egyedülálló kortárs képzőművészeti alkotásai is, jelezve Petőfi költészetének aktualitását.

A polgármester elmondta: Kiskőrösön a János Vitéz Látogatóközpont 2016-ban nyitott meg, hogy közelebb hozza látogatóihoz Petőfi Sándor híres költeményének színtereit, alakjait és cselekményét. A multimédiás kiállítás egy labirintus-útvonalon, 14 interaktív termen keresztül vezet végig a János vitéz történetén. A helyszín különféle utak mentén járható be, miközben a résztvevők tablet segítségével oldhatnak meg szórakoztató, játékos feladatokat.

A látogatóközpont helyszíne most egy játszóparkkal is kiegészült, a János Vitéz Parkban játékállomásokon, mesepadokon oldhatnak meg a János vitéz történetéhez kapcsolódó feladatokat a látogatók. A játék egy mobiltelefonos applikáción keresztül működik

– idézi az MTI Domonyi Lászlót, aki hozzátette: egy szabadtéri kiállítás is nyílt a városközpontban lévő Luther sétányon, ahol két méter magas, négyzet alapú hasábokon jelenítik meg Petőfi Sándor rövid életútjának legfontosabb állomásait. Az új létesítményekkel egy 11 állomásos rövid túralehetőség alakult ki, amely egy komplex várostörténeti digitális túraútvonal része is egyben. A városközpontban található 27 történelmi emlékmű, szobor és épület mindegyike mellé információs tábla került.

Az ezeken található QR-kód leolvasásával minden emlékhelyről egy-egy kétperces bemutatófilm is látható. Az új túraútvonalhoz elkészült egy túrafüzet is, amelyet a helyi Tourinform-irodában lehet igényelni. A polgármester felidézte, hogy Petőfi Sándor szülőházának szomszédságában található a világon egyedülálló szoborpark, amelyet a kiskőrösi székhelyű Országos Petőfi Sándor Társaság hozott létre még 1986-ban. A parkban jelenleg 18 szobor található Petőfi műfordítóiról. 

A szoborpark bejáratánál kapott helyet egy versautomata, amelynek segítségével a legismertebb Petőfi-versek szavalatát hallgathatjuk meg négy nyelven. Megújult a város turisztikai weboldala is, amely a kiskőrösi kistérség kulturális, gasztronómiai és természeti élményeit egységes arculattal, átlátható és felhasználóbarát formában mutatja be. Továbbá elkészült a település első turisztikai ajánlófilmje is

– mondta a polgármester.