Ötven kilogramm kábítószert foglaltak le egy budai garázsban

2023.01.27. 10:50
Csaknem 170 millió forintot érő kábítószert találtak egy budai garázsban. Az ügyben három embert vett őrizetbe a fővárosi rendőrség.

Ötven kilogramm kábítószert foglaltak le a rendőrök hétfőn Budapesten egy II. kerületi garázsban, és a kábítószerrel való kereskedelem miatt őrizetbe vettek két férfit Szegeden – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon. Mint írták, az eljárás alatt lefoglalt drog becsült feketepiaci értéke csaknem 170 millió forint.

A nyomozók a kutatáskor a garázsban 104 kábítószergyanús csomagot találtak. A 48 kilogramm zöld növényi törmelékről az elsődleges szakvélemény megállapította, hogy az marihuána. A garázst bérlő férfit és társát pedig pár óra alatt azonosították. A két 28 éves férfit a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a MEKTA munkatársaival együttműködve végül nem sokkal éjfél előtt Szegeden fogta el. Az egyik férfit a lakásán, a másikat pedig egy Angliából érkező kisbuszon fogták el – ismertették.

A rendőrök az egyik díler szegedi lakásán tartott kutatás során 7 gramm kábítószergyanús fehér port, 45 gramm kábítószergyanús zöld növényi törmeléket, mobiltelefont és SIM-kártyát foglaltak le. Társa lakásán pedig három, egyenként fél kilogrammnyi kábítószergyanús növényi származékot tartalmazó csomagot, digitális mérleget, iratokat, SIM-kártyát és mobiltelefont foglaltak le.

Egy harmadik férfit is őrizetbe vettek

A nyomozók a két férfit kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd – őrizetbe vételük mellett – indítványozták letartóztatásukat.

Kedden az üggyel kapcsolatban elfogtak egy harmadik férfit is, akitől pénzt és műszaki cikkeket foglaltak le. Őt szintén gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették – tették hozzá.

Az MTI szerint kitértek arra is, hogy a dílerek a lefoglalt kábítószeren túl is üzleteltek a droggal: összesen 76 kilogramm – több mint 250 millió forint feketepiaci értékű – marihuána beszerzésével hozhatók összefüggésbe.