Rendeletbe foglalták, hogy a szankciók miatt kellett feloldani az árstopot

DBZOL20221206074
2022.12.07. 07:36
A Kormány rendelete „az uniós szankciók életbelépése okán az üzemanyagárral kapcsolatos egyes rendelkezésekről” – ezzel a címmel jelent meg az a rendelet, amelyben a benzinárstop feloldásának részletszabályait ismertették.

A Magyar Közlönyben kiadott rendelet elején úgy fogalmaztak: „A Kormány, tekintettel arra, hogy hatályba léptek a kőolajszállításra vonatkozó uniós szankciók, amelyek hatásai az  ellátásbiztonságot veszélyeztetik”, elrendeli, hogy

NEM ALKALMAZHATÓAK TÖBBÉ AZ ÁRSTOPOT SZABÁLYOZÓ TÖRVÉNYI RENDELKEZÉSEK.

Mindezt még a 2021. évi CXXX. törvényben szabályozták, amely a veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről szól. A kedd éjjel megjelent rendeletben gyakorlatilag ennek a törvénynek az árstopra vonatkozó passzusait függesztették fel (a szabályozás többi része továbbra is érvényben marad).

Módosították továbbá azt a kormányrendeletet is, amellyel legutóbb december 31-ig tolták ki az üzemanyagárstop határidejét. Azt olyan passzussal egészítették ki, amelyben leszögezték, hogy az árstop be nem tartása miatt indított kötelezettségszegési eljárásokat a továbbiakban is „a kötelezettségszegés időpontjában hatályos szabályok szerint kell elbírálni”. Hasonló tartalmú módosítást kellett elvégezni egy másik, az árstopot szabályozó kormányrendeletnél is, amelynek a legtöbb passzusát hatályon kívül is helyezték közben. 

A kisbenzinkutak támogatását szabályozó rendelet is változott

Módosításokat eszközöltek a kisbenzinkutaknak a vidéki ellátásbiztonság garantálása érdekében történő támogatásáról kormányrendeletben is. Itt egy tucatnyi részletszabály is módosult, arra vonatkozóan, hogy a kutak meddig és milyen támogatást vehetnek igénybe, és bizonyos passzusokat hatályon kívül helyeztek. 

Végül egy negyedik korábbi árstopos rendeletet is módosítottak, szintén abban az értelemben, hogy a korábban, az árstop megszegése miatt indított eljárásokat a szabályszegés időpontjában hatályos előírások szerint kell elbírálni.

(Borítókép: Gulyás Gergely és Hernádi Zsolt sajtótájékoztatót tart a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2022. december 6-án késő este. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)