Nyitrai Zsolt: Olyan társadalomért dolgozunk, amelyben a fogyatékossággal élő megtalálja a helyét

2022.12.03. 13:00
Olyan társadalomért dolgozunk, amelyben a fogyatékossággal élő és az ép ember egyaránt megtalálja a helyét – fogalmazott a kiemelt társadalompolitikai ügyekben a miniszterelnök munkájának támogatásáért felelős miniszterelnöki biztos szombaton a fogyatékossággal élő emberek világnapja alkalmából az MTI-nek adott telefonos interjúban.

Nyitrai Zsolt rámutatott, a kormánynak stratégiai partnerei a fogyatékossággal élőket képviselő szervezetek, és együttműködve dolgoznak hosszú évek óta, aminek köszönhetően megvalósult a közügyek akadálymentes gyakorlása. Erre a legfrissebb példa a nemzeti konzultáció akadálymentes kitölthetősége.

Mint mondta, ezen a területen különösen fontos a „semmit rólunk nélkülünk”-elv, ezért fogyatékosságügyi kérdésekben mindig megkérdezik az érintettek véleményét, és igyekeznek figyelembe venni észrevételeiket a döntéseknél.

A jövőben is olyan döntéseket fognak hozni, amelyek a fogyatékossággal élő emberek önálló életvitelét segítik a mindennapokban – hangsúlyozta a miniszterelnöki biztos.

Mindez azért is fontos, mert szakértői számítások szerint több mint 600 ezer magyar él valamilyen fogyatékossággal, a családtagokat is beleszámítva pedig az érintettség több mint egymilliós – fűzte hozzá.

Nyitrai Zsolt közölte, hogy az elmúlt tizenkét évben háromszorosára nőtt a fogyatékosságügyi szervezetek támogatása, mint ahogy minden évben nő a foglalkoztatási támogatás.

A kormány nagyjából 33 ezer megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatását támogatja mintegy 1100 telephelyen az országban, ezzel 44 százalékra emelkedett a foglalkoztatottsági arányuk a 2010-es 18 százalékhoz képest – mutatott rá.

A miniszterelnöki biztos jelezte, hogy bevezették a gyermekek otthongondozási díját (gyod), amelynek összege folyamatosan emelkedik, új rehabilitációs központok segítik a látássérült embereket, emellett pedig folyamatosan fejlődnek a fogyatékossággal élők tájékozódását segítő infokommunikációs szolgáltatások.