Egy komplett falut sütöttek ki karácsonyra Geresdlakon

DSOKI20191209105
2022.11.29. 11:08
Kisütötték mézeskalácsból Geresdlakot. A Baranya megyei település mása egy 25 négyzetméteres kiállítótéren tekinthető meg, előre bejelentkezés után.

Geresdlakon készült el az ország legnagyobb mézeskalács faluja. A Baranya megyei településen 15 éve hagyományosan sütik ki a falu házait, a hivatalt és a templomokat. Az édességből készült műalkotást pedig különböző életképekkel színesítik. 

A Pécs Aktuál azt írja, az idei kiállítás a béke szimbóluma is egyben, ugyanis a sütésben és a díszítésben egy Ukrajnából menekült, háromgyermekes család is részt vett. Ők az elhagyott házuk mását és a geresdlaki új otthonukat is megmintázták. 

Kihangsúlyozták: a terepasztal annyira hiteles, hogy a település szűk utcái, a templom és a bolt is úgy helyezkedik el, mint az életben valójában. A 25 négyzetméteres kiállítótér pedig – ahol az édes falu megelevenedik – 88 hektárnak felel meg a valóságban.

Néha eltűnik egy-egy járdalap

A kiállítást előre bejelentkezés után, kis csoportokban tekinthetik meg a látogatók. A készítők szerint a falu mása augusztusig lesz megtekinthető állapotban. 

Van, hogy egy-két járdalap eltűnik, de hát Istenem, ezeket tudjuk pótolni. Legalább bebizonyosodnak a látogatók arról, hogy valódi a mézeskalács falunk

– mondta a lapnak végezetül Kettné Schmidt Erzsébet, a projekt megálmodója.

(Borítókép: A település mézeskalácsból készült másának részlete a Baranya megyei Geresdlak egykori iskolájában 2019. december 9-én. F otó:  Sóki Tamás / MTI)