Nő a nevelőszülők ellátmánya

GettyImages-1237642429
2022.11.29. 13:34
Egy, a napokban elfogadott törvénymódosításnak köszönhetően január 1-jétől mintegy 25 százalékkal emelkedik a nevelőszülők ellátmánya – jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kedden a Bács-Kiskun megyei Helvécián.

Fülöp Attila egy hat gyermekről gondoskodó nevelőszülőnél tett látogatásán kiemelte, fontos a gyermekvédelemben annak a 23 ezer gyermeknek a sorsa, aki nem tud vér szerinti családjában élni. Nekik vagy intézményi keretek között biztosítják a nevelésüket, vagy megpróbálnak olyan nevelőszülőket találni, akik segítenek családi körülményeket teremteni.

Az államtitkár kiemelte: a 23 ezer gyermek mintegy kétharmada ma már nevelőszülőknél él. Ez a hivatás éppen arról szól, hogy annak a nehéz helyzetben lévő gyermeknek, aki nem élhet a saját szüleivel, és több traumán ment keresztül, „meg kell fogni a kezét”. Ezzel lehet elérni, hogy felnőttkorban jó szocializáció után, rendezett közösségi kapcsolatokkal, stabil életet élhessenek.

A nevelőszülői hálózat erősítésére még 2014-ben a nevelőszülői jogviszony foglalkoztatási jogviszonnyá változott. Ez Fülöp Attila szerint egyrészt pénzügyi biztonságot ad, másrészt egészségügyi, társadalombiztosítási jogviszonyt is jelent a nevelőszülőknek. Az intézmény további erősítéséért bevezették a nevelőszülői gyedet (gyermekgondozási díjat).

Gyermekenként 53 ezer forinttal támogatják a nevelőszülőket

A mostani lépésben 25 százalékkal megemelkedik a nevelőszülők ellátmánya, ami gyermekenként nagyjából 53 ezer forintot jelent. Az államtitkár az MTI szerint megköszönte annak az 5600 nevelőszülőnek a munkáját, aki jövőt és közösséget tud adni azoknak a gyermekeknek, akiknek talán gyermekkorukban a legnehezebb a sorsuk.

Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője Zsigó Róbert fideszes országgyűlési képviselővel közösen nyújtotta be azt a módosító javaslatot, amely egyrészt összevon két ellátást, a nevelési díjat és a gyermek után járó ellátmányt, így azt a jövőben egy jogcímen, nevelési ellátmányként kapják majd meg a nevelőszülők, másrészt a következő évtől meg is emelik az ellátmány összegét.

Nacsa Lőrinc hangsúlyozta: „végig kellett harcolni a módosító javaslatot”. A végszavazásnál csak a kormánypárti képviselők szavazatával fogadta el a törvényt a parlament, de „mégiscsak sikerült ezt az eredményt elérni”, így január elsejétől 25 százalékkal emelkedik a nevelési ellátmány.

(Borítókép: Ali Atmaca/Anadolu Agency via Getty Images)