A főügyész szerint Magyarországon nincsenek védett politikusok

2022.11.27. 22:00
Nincsenek védett személyek, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) bármilyen pozícióban lévő politikussal szemben nyomozást indít, ha bizonyítható, hogy bűncselekményt követett el – erről Fürcht Pál Zsolt, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője beszélt a Magyar Nemzetnek.

A korrupciós ügyészségnek is nevezett szervezet első embere azt is leszögezte, hogy számukra nem létező fogalom a „kilövési engedély”, elmondása szerint csak abban az esetben indul eljárás valaki ellen, ha a nyomozóknak sikerül elegendő bizonyítékot összeszedniük.

Sportautót, ingatlanokat és készpénzt is lefoglaltak a hatóságok Völner Pál, volt igazságügyi államtitkár családjától. A volt igazságügyi államtitkárt 83 millió forint kenőpénz elfogadásával vádolják, míg bűntársa, Schadl György, a végrehajtói kar elnöke tízszer ekkora összeget tehetett zsebre. „A 83 millió forintot tudjuk bizonyítani” – jelezte a KNYF vezetője a Magyar Nemzetnek.

„Bizonyos bűncselekményeknél elindul egy úgynevezett kiterjesztett vagyonvisszaszerzési eljárás is, ezekben az esetekben megfordul a bizonyítás: a gyanúsítottnak kell igazolnia, hogy az adott pénzt vagy értéktárgyat legális forrásból szerezte. Ez történik most a Schadl–Völner-ügyben is” – ismertette Fürcht Pál Zsolt.

Terítéken az Alstom-botrány részletei

Az Alstom-ügyról szólva Fürcht Pál Zsolt elmondta, a KNYF rendkívül széles körű nyomozást folytatott, a Nagy-Britanniában és Ausztriában keletkezett adatokat is kikérték és felhasználták a magyar nyomozók. Ha kellett, az ügyészség munkatársai külföldre is elutaztak egy-egy bizonyíték beszerzéséért, árulta el a főügyész. A személyre szabott megalapozott gyanút csak azokkal szemben lehetett megállapítani, akik ellen vádat emeltünk – mondta.

A zuglói parkolási botrányról kapott kérdésre Fürcht Pál Zsolt úgy reagált: egy nyomozati szakaszban lévő ügyről van szó, az ügyészségi kommunikáció pedig következetes: az után számolunk be valamiről, hogy az már megtörtént.