„A tanárok azonnali kirúgása aránytalan és igazságtalan volt” – Megvan, hogy ki képviseli őket

DSC2760
2022.10.07. 15:09
A Magyar Helsinki Bizottság képviseli a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból elbocsátott tanárokat.

„Rendkívüli felmondással egy hete bocsátottak el öt tanárt a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból. Közülük négyen is a Magyar Helsinki Bizottság segítségével fordulnak munkaügyi bírósághoz” – olvasható a szervezet közleményében. A gimnáziumnál tüntetések voltak a döntés után.

A Helsinki bizottság szerint a tanároknak a sztrájkjog kiüresítésével nem maradt más választásuk, mint a polgári engedetlenség, ha ki akarják fejezni a véleményüket, „a pedagógusok rövid munkabeszüntetései nem valakik ellen irányultak és irányulnak, hanem valamiért, egy jobb oktatási rendszerért”. Úgy látják, hogy a hatalom célja a tiltakozó pedagógusok megfélemlítése, valamint az őket támogató diákok és szüleik elbizonytalanítása.

A tankerület lépése, a kölcseys tanárok azonnali kirúgása aránytalan és igazságtalan volt, ráadásul szembemegy a gyerekek érdekével. A szaktanárok pótlása a jelenlegi helyzetben szinte lehetetlen, a gyerekek oktatáshoz való joga éppen a cinikus döntés miatt sérülhet, amely előbbre valónak tartja a tiltakozók megfélemlítését, mint a gyerekek érdekeit

– foglalta össze álláspontját a jogvédő szervezet. A tanároknak az elbocsátást követő harminc napon belül kell bírósághoz fordulniuk.

A szerdai sztrájk, élőlánc és tüntetés után – amelyekről itt számoltunk be – pénteken a Külső-Pesti Tankerületi Központnál volt tüntetés, miközben a Szent László Gimnáziumnál élőlánccal demonstráltak. A szakszervezetek október 14-re szervezik a következő megmozdulást.

(Borítókép: Tüntetés a Kölcsey Ferenc Gimnáziumnál 2022. szeptember 30-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)