Karácsony Gergely hivatalos levélben kérte a katasztrófavédelem segítségét a kukások sztrájkja miatt

image 6483441 (19)
2022.10.06. 07:39
Csütörtök hajnalban Karácsony Gergely főpolgármester személyesen látogatott el a hulladékrakodók telephelyére, ahonnan az elmúlt napokban az elégedetlenség kiindult. Egy, az Index birtokába került levélben foglaltak szerint a főpolgármester a katasztrófavédelemhez fordult segítségért, hogy elkerülje a súlyos közegészségügyi kockázat kialakulását.

Ahogy arról az Index is beszámolt, kedden és szerdán a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Ecseri úti telephelyén dolgozók nem vették fel a munkát, béremelést követelnek. A hulladékszállítók és a cég vezetősége folyamatosan tárgyaltak az elmúlt napokban – eddig eredménytelenül. 


Az Index birtokába került a főpolgármester szerdai keltezésű levele, amelyben Budapest vezetője Varga Ferenc  tűzoltó dandártábornokhoz, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósága vezetőjéhez fordul segítségért. Karácsony Gergely ebben egyebek mellett azt írja: 

A munkáltató képviselői a munkavállalók által választott küldöttekkel egyeztetéseket folytatnak, de jelen pillanatban a holnapi napon sem látom garantáltnak azt, hogy a közszolgáltatás részét képező hulladékgyűjtés érdekében a hulladékszállító célgépek kifutnak a BKM FKF telephelyeiről, ami pedig már olyan mértékű hulladékfelhalmozódást eredményez, ami álláspontom szerint súlyos közegészségügyi kockázat kialakulását jelenti.

Karácsony Gergely levelében kezdeményezi, hogy 

a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a szükségellátás megszervezéséről és elvégzéséről gondoskodjon azon időre, amíg a BKM FKF munkavállalói a munkát érdemben nem veszik fel.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere  csütörtök hajnalban személyesen is megjelent a munkabeszüntetés helyszínén, ahol azt mondta, hogy 

A FŐVÁROS A JELENLEGI HELYZETBEN MINDEN DOLGOZÓNAK BRUTTÓ 200 EZER FORINTOS EGYSZERI PÉNZT TUD ADNI A REZSIDÍJAK KOMPENZÁLÁSÁRA.

Karácsony Gergely megígérte, hogy ettől függetlenül jár a bruttó 120 ezer forintos karácsonyi jutalom is „a kukásoknak”. 

A főpolgármester már szerdán is hosszabb posztban foglalkozott a helyzettel. Úgy vélte, hogy 

a dolgozók azért sztrájkolnak, mert sokuknak megérkezett az első megemelt rezsiszámlájuk. Az elszabadult infláció mellett az egekbe szökő rezsiköltségek súlyos megélhetési gondot okoznak.

A főpolgármester szerint a főváros vezetése azért van nehéz helyzetben, mert az állam – a hulladékszállításban a Kukaholdingnak nevezett állami cégszörny – 15 milliárd forintot nem adott vissza Budapestnek.

Ellenőröket vettek fel

Ahogy arról szerdán beszámoltunk, a szemétszállítók a fizetéssel kapcsolatos elégedetlenség mellett azon is felháborodtak, hogy az FKF ellenőröket vett fel, akiknek az a feladatuk, hogy munka közben megfigyeljék a szemétszállítókat, hogy kiürítenek-e be nem jelentett kukákat extra pénzért. A szemétszállítók ezzel kapcsolatban elmondák, hogy felháborítja őket, hogy az ellenőrök, akik javarészt nyugállományba vonult rendőrök, 100-150 ezer forinttal többet keresnek, mint ők.

A Blikk tegnap azt írta, hogy a helyszínen a szakszervezeti vezető, Lázár Lászlóné Éva, megfenyegette az alkalmazottakat, mondván, vegyék fel a munkát vagy ki lesznek rúgva. 

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes tegnap azt mondta, hogy elképzelhetőnek tartja, hogy nemcsak az Ecseri úti telephelyen sztrájkoló 100-150 munkavállaló nem veszi fel a munkát, hanem az elkövetkezendő napokban más telephelyekre is átterjed a sztrájk. A városvezető arra, hogy – egy idő után – akár négyszázezer forintot is érje el a kukások keresete, úgy reagált, hogy ilyen ígéretük nem volt a dolgozók számára. 2021-ben a rakodók átlag bruttó bére 245 ezer forint volt, ez emelkedett január elsejétől 282 ezer forintra. Kiss Ambrus kalkulációja szerint, ha ezt a követelést teljesítik, az 86 százalékos bérnövekményt jelentene a főváros számára, ennek teljesítéséhez meg kellene duplázni a bérkeretet.

(Borítókép: Karácsony Gergely. Fotó: Kaszás Tamás/Index)