Megtelt a Kossuth tér, a tömeg az Alkotmány utca feléig ért

20221005182956 PAP 2619
2022.10.05. 17:06 Módosítva: 2022.10.05. 17:28
Október 5-én, szerdán országszerte sztrájk, polgári elégedetlenségi akció, élőlánc és tüntetés kezdődött a magyar oktatásért. A pedagógusok, szülők és diákok is változást szeretnének; a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt kérte az óvodai, iskolai, kollégiumi és szakszolgálati dolgozóktól, hogy a mai napon ne vegyék fel a munkát.

22.00 A rendezvényt szintén Törley Katalin zárta, megköszönte mindenkinek a részvételét, majd jó éjszakát kívánt.

21.30 Törley Katalin végül elmondta: a tiltakozásnak folytatódni kell, mert a gyerekek jövője a tét

21.18 Az utolsó felszólaló Nagy Ervin, színművész volt, aki beszéde elején felidézte, korábban tett ígéretét, miszerint ha nem javul a pedagógusok helyzete, akkor százszor meg ezerszer is eljönnek tüntetni a Kossuth térre. Elmondása szerint megfogadta, hogy nem szabad hagyni, hogy levadásszák a pedagógusokat. Ezután felolvasott egy általa írt párbeszédet, ami a hetvenes években játszódik, és amelyben egy Viktor nevű kisfiú, aki nagyon szeret focizni a tanárával beszélget. Viktor pedig azt mondja a tanárának, hogy ha felnő, mindent rendbe tesz. „Ezt várjuk tőletek is, kaparjátok elő az államférfit!” – mondta a színész.

20.57 Egy édesapa az Indexnek úgy fogalmazott, hogy a tankerületeknek jár a köszönet, hogy ennyien részt vettek a tanárokért való kiállásban. Elmondta, hogy nagyon tiszteli egykori fizikatanárát, aki ráadásul még mindig tanít, nevezetesen az ő lányát is. És bár nagyon tiszteli és szereti az illetőt, de szerinte több fiatal fizikatanár is lehetne az oktatásban.

20.49 Nagyon örül, hogy ennyien eljöttek a tüntetésre, de szomorúnak tartja, hogy a tüntetésből „buli” lett – erről beszélt egy fővárosi gimnázium gyógypedagógusa az Indexnek. Szerinte hangosabbnak kellett volna lennie a követeléseknek. A következő lépés az lehetne, ha az egészségügyi dolgozók, a vasutasok, és más ágazatok dolgozói is melléjük állnának, hiszen változást csak együtt tudnak elérni – tette hozzá.

20.43 Egy budapesti általános iskola tanára az Indexnek elmondta, hogy az intézményük ötven tanárából negyvenen részt vettek a mai sztrájkban. Mint mondta, ő eddig is részt vett a demonstrációkban, polgári engedetlenségi akciókban, mivel észre vette, hogy a fizetése egyre kevesebbet ér, és már számolgatnia kell, hogy mit tud megvenni a boltban.

20.06 A következő felszólaló a Szülői Hang képviselője volt, aki egy rögtönzött évnyitó beszédet tartott, amelynek végén megnyitotta a változás évét, a 2022/2023-as tanévet. Majd Pilz Olivér, a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára mondott beszédet, aki megköszönte a diákok kiállását.

20.01 Törley Katalin a színpadra lépve szintén elmondta, hogy nagyon sokan vannak a téren, és minden irányban nehéz onnan a kijutás, ezért arra kérte a távozókat, hogy a Jászai Mari tér felé induljanak. 

19.52 A Diákok a Tanárokért tagjai is felszólaltak, akik a kirúgott tanárok visszavételét követelték. Molnár Áron ezután bejelentette, hogy a Kossuth téren már több mint 35 ezer ember van.

19.36  Molnár Áron elmondta, hogy már több mint 30 ezer ember van a helyszínen, és a tömeg a Jászai Mari térig ér. A közönség soraiban egy nő rosszul lett. Majd Glonczi László polgárjogi aktivista, a TASZ idei Szabad-díjasának beszéde következett.

19.27 Az első zenekar koncertje után a tüntetés szervezői léptek színpadra, akik megköszönték a demonstrálók részvételét a hídfoglalásban. A Kossuth téren olyan nagy a tömeg, hogy nehézkes a kijutás, ezért arra kérik az embereket, hogy segítsék egymást, és engedjenek utat azoknak, akik távozni akarnak.

19.01 Elkezdődött a szolidaritási koncerttel egybekötött tüntetés a Kossuth téren. A színpadon a Tanítanék Mozgalom egyik plakátja van kifeszítve, amelyen az áll:

Tanítanék, de nem mindegy, hogyan.

Molnár Áron színész, aktivista köszöntötte a résztvevőket, és felkonferálta az első felszólalót, Törley Katalint, a Kölcsey Ferenc Gimnázium egyik elbocsátott pedagógusát

18.55 Megtelt a Kossuth tér, a tömeg a koncertekre vár. Az Alkotmány utca közepéig állnak az emberek.

18.50 A színpadon már szól a zene, a kivetítőn keresztül is arra kérik az embereket, hogy húzódjanak a színpad bal oldala felé, hogy elkerüljék a torlódást és kényelmesen elférjenek. Este 7 órától fellép a Kiscsillag, a Péterfy Bori & Love Band, a Mered, Funktasztikus, Nági & Betti, Szakács Gergő, Agócs Márton, a Grund, a Damara és Walton Viki is.

18.47 A menet elérte a Kossuth teret, és a koncerthelyszín felé tartanak. Többen felmásztak a Kossuth-szobor talapzatára, onnan skandálnak, míg mások a füvön keresztül igyekeznek megközelíteni a színpadot. A szervezők azt kérik a tüntetőktől, hogy menjenek beljebb, hogy mindenki elférjen a téren.

18.42 A tüntetők elérték a Parlamentet, többen az Országház Látogatóközpontjánál ülnek, de a tömeg egy része tovább menetel a Kossuth tér közepe felé.

18.33 A tömeg eleje elérte a Jászai Mari teret, ahol egy üres villamos áll. A tüntetők a Kossuth tér felé tartanak. A hídról fokozatosan csatlakoznak az emberek a menethez, sokan a villamossíneken sétálnak.

18.25 A hangosbemondókból elhangzott, hogy a tömeg vonuljon át a Kossuth térre, ahol este 7 órától koncertek kezdődnek.

18.15 A hangszórókból felcsendült a Pál utcai fiúk musical Mi vagyunk a Grund című dala. Közben a szervezők arra kérték a budai hídfőnél álló tömeget, hogy ők is tartsanak a híd közepe felé.

17.54 A tömeg a budai hídfő felé tart. A szervezők cetliket osztogatnak, amelyre jókívánságokat lehet írni a tanároknak, illetve krétákat, amellyel az aszfaltra rajzolhatnak a résztvevők. A budai oldalon sokan állnak a villamosmegállóban, kezükben transzparensekkel. Közülük többen becsatlakoznak a demonstrációba. 

17.49 Gazdálkodj okosan a pedagógusbérből! – áll egy kézzel készített plakáton, amit a Gazdálkodj okosan! nevű társasjáték dobozáról mintáztak.

17.35 Vidékről is rengetegen érkeztek. A tömeget felszólították, hogy induljanak a híd budai oldala felé, mert a demonstrálók nem férnek el a Jászai Mari tér körül.

17.25 A hídon már több ezer diák tüntet az oktatásért, egyre hangosabb a tömeg, azt kiabálják,

Nincs tanár, nincs jövő!

A demonstráción megjelent többek között az újpesti Bródy Imre Gimnázium, az Eötvös József Gimnázium, az Óbudai Árpád Gimnázium és a Piarista Gimnázium is.

17.20 Az Eötvös József Gimnázium egy nagy, kockás ingre hasonlító ponyvát is elkezdett lengetni a síneken, közben felszólalt az első diák. Elmondta: kicsit félelmetes kiállni ennyi ember elé, de nem félelmetesebb annál, ami az országban zajlik a közoktatásban – amit a tizenhatezres tanárhiány és a tanárok kirúgása is jól mutat.

Arra kérem azt a 135 bátor képviselőt, hogy ne nézzék le a tanárainkat, mert nekik köszönhetünk mindent 

– fogalmazott a diák, hozzátéve: elvették a jövőjüket, amit most vissza kell venniük.

17.15 A hídon hangfalakat állítanak fel.

17.10 A tömeg az egész úttestet elfoglalja, a villamosforgalom mindkét irányba megállt. A híd egyik pillérjénél transzparenst tartanak a levegőbe, amelyen az áll:

Ne rúgjátok ki a tanárainkat!

17.02 A tüntető tömeg a Margit híd pesti hídfőjétől a hídra tart, megállt a közlekedés a Jászai Mari téren, a rendőrség lezárta a hídra vezető forgalmat, megállt a villamosközlekedés is.

16.53 Az Indexnek egy idősebb demonstráló azt mondta, ugyan neki nincs hozzátartozója, aki közoktatásban tanul, ő mégis azért jött ki a tüntetésre, mert kíváncsi volt, hogy mit tesznek a fiatalok a jövőjükért. Nem szeretné, ha erőszakba fulladnának ezek a demonstrációk, amelyek fontos ügyekért történnek.

16.42 A Magyar Energiaipari és Rokonszakmákban Dolgozók Szövetsége (VDSZ) is megjelent a tömegben saját zászlójával. Nem sokkal utánuk az Amnesty International két fiatal aktivistája is feltűnt, és saját készítésű táblát ajánlottak fel a résztvevőknek – ezen Pintér Sándor belügyminiszter távozását követelték. Egyre többen gyűltek össze, a híd lejárata már majdnem megtelt tüntetőkkel. Folyamatosan érkeznek az emberek.

16.30 A Margit híd pesti hídfőjénél gyülekeznek a tüntetők, eddig nagyjából kilencven-száz ember gyűlt össze, akik transzparensekkel, zászlókkal várakoznak. A helyszínt rendőrök biztosítják.

Az Index Facebook-oldalán élőben követheti a tüntetést:

A hídfoglalás előtt

Szerda délután 17 órára hídfoglalást szervezett a tanárokért a Grund ifjúsági szervezet, felhívásukban ez állt: „Tartsatok velünk október 5-én (szerdán) 17 órától 19 óráig a Margit hídon, hogy újból megmutassuk a kormánynak, hogy a tanárok jelenlegi helyzete tarthatatlan, és hogy joguk van sztrájkolni, hiszen a sztrájk alapjog!” 

A nap zárásaképp 19 órakor szolidaritási koncert is lesz a Kossuth téren.

  • A sztrájk mellett számos iskolában polgári engedetlenségi akciót is hirdettek, a Tanítanék Mozgalom tájékoztatása szerint ezt a tiltakozási formát 83 intézményből 947 tanár választotta.
  • A fővárosban és vidéken is több szolidaritási akciót tartottak, élőláncot alakítottak többek között Budapest belvárosában (több helyszínen), a XVII. kerületben, Szolnokon és Csepelen is, Pécsett pedig virrasztást tartottak. Tiltakoztak Kaposváron, Sopronban, Dunakeszin, Pécelen, Tatán, Vecsésen.
  • A tanárok és a diákok mellett sok szülő, támogató is utcára vonult.
  • A szakszervezetek az ombudsmanhoz vonultak.
  • Óbudán a tankerületi igazgatónak szerenádoztak.
  • Megszólalt a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter, aki az Index kérdésére elmondta: a sztrájk a tiltakozásnak egy teljesen egyértelmű, jogszerű kifejezése, különösen a köznevelés mai állapotát látva. Az interjú itt elérhető.

Az Index percről percre követi az országos sztrájkot a magyar közoktatásért, folyamatosan frissülő cikkünket ide kattintva olvashatja.

(Borítókép: Papajcsik Péter/Index)