Indul az országos sztrájk a hazai iskolákban

D1I5317
2022.10.05. 06:52
Október 5-ére, szerdára, a pedagógusok világnapjára országos sztrájkot hirdetett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Az érdekvédők az óvodáktól, az iskoláktól, a kollégiumoktól és a szakszolgálatoktól azt kérték, hogy a mai napon ne vegyék fel a munkát, de a törvény által előírt szabályokat tartsák be. Délután a PDSZ a másik szakszervezettel, a PSZ-szel közösen benyújtja az összegyűjtött panaszokat az Alapvető Jogok Biztosa fővárosi, illetve vidéki kirendeltségein, 17 órakor pedig Hídfoglalás is lesz a tanárokért Budapesten a Grund szervezésében.

Virrasztás, élőlánc, tüntetés, demonstráció – az elmúlt időszakban számtalan módon kifejezték a pedagógusok, a diákok és a szülők, hogy az oktatásban változást szeretnének.

Bár a fő kérés a kormány felé továbbra is a pedagógusbérek rendezése, az érintettek emellett

  • a munkaterhek csökkentését,
  • szabad tankönyvválasztást,
  • a Nemzeti Alaptanterv újragondolását,
  • az iskolák állapotának rendbetételét,
  • valódi párbeszédet,
  • és önálló oktatási minisztériumot követelnek.

A két nagy pedagógus-szakszervezet még tavaly októberben, napra pontosan egy évvel ezelőtt, október 5-én alakított sztrájkbizottságot. Az érdekvédők hónapokon át tárgyaltak – ekkor még – az Emberi Erőforrások Minisztériumával (Emmi), de az általuk kezdeményezett egyeztetések nem vezettek eredményre, így január 31-re figyelmeztető sztrájkot, majd március 16-ra határozatlan ideig tartó munkabeszüntetést hirdettek.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) végül a sztrájkot a választások miatt felfüggesztette, de már a nyáron előrevetítették, hogy amennyiben továbbra sem lesz változás, szeptembertől a tiltakozások tovább folytatódnak.

Ennek megfelelően a Tanítanék Mozgalom szervezésében szeptembertől országszerte polgári engedetlenségi akciók indultak, míg a szakszervezetek szeptember 12-től gördülő sztrájkot hirdettek, a résztvevőktől azt kérték, hogy „használják ki a törvény kiskapuit”.

Mint ismert, ma már jogszabály írja elő a sztrájk alatti, még elégséges szolgáltatási kötelezettséget, vagyis azt, hogy mi az a minimumellátás, amit a tanároknak a munkabeszüntetés ideje alatt is teljesíteni kell.

A szabályok értelmében gyermekfelügyeletet minden, sztrájkkal érintett köznevelési intézményben biztosítani kell, továbbá a tanórák 50 százalékát, érettségiző osztályokban a vizsgatantárgyak óráinak 100 százalékát meg kell tartani.

Az érdekvédők a törvényt az Alkotmánybíróságon is megtámadták, álláspontjuk szerint a jogszabályi előírások ugyanis elveszik a sztrájk érdekérvényesítő erejét, ezért is vált az oktatásban dolgozók mottójává, hogy 

„a sztrájk alapjog.”

Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja még szeptember közepén beszélt az Indexnek arról, hogy a gördülő munkabeszüntetés – melynek keretein belül elszórtan, egymástól függetlenül sztrájkoltak a tanárok – önmagában nem elég hatékony, ezért jelöltek ki egy központi sztrájknapot október 5-ére, a pedagógusok világnapjára.

Ehhez a másik szakszervezet, a PSZ ugyanakkor már nem csatlakozott, közleményükben azt írták, hogy egy országos sztrájk megszervezéséhez nem elegendő pár nap. Ettől függetlenül a PDSZ újabb sztrájknapot jelentett be, mégpedig október 14-én, péntekre.

Megváltak a tiltakozó pedagógusoktól

A pedagógusok szeptember eleje óta tartó tiltakozáshullámát a tankerületek sem hagyták szó nélkül, a polgári engedetlenségi akcióban részt vevő tanárok névre szóló fenyegető levelet kaptak, melyben többek között az állt, hogy a cselekedetük „alapot ad a munkáltatói rendkívüli felmentésre”.

A felmentést végül több helyen meg is lépték, elsőként a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettese, Dezsőfi György vesztette el az állását azért, mert az iskola tantestületének 36 tagjával együtt részt vett egy szeptember 5-i polgári engedetlenségi akcióban.

Hasonló okok miatt váltak meg a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium több tanárától, többek között Palya Tamástól is, aki elmondta: az indoklásban nála is a polgári engedetlenségben való részvétele szerepelt, amit a korábbi figyelmeztetés ellenére többször is megtett. Kiemelte, hogy szeptember 9-e óta összesen három ilyen nap volt, ugyanis a tiltakozó tanárok egy-egy napot jelöltek ki az engedetlenségre.

A Kölcsey Ferenc Gimnáziumból kirúgott tanárok ügye miatt péntek este és hétfő reggel is tüntetést tartottak, az iskola épülete előtt diákok, szülők és tanárok tiltakoztak az elbocsátások ellen.

Gulyás Gergely: nem a jó szándék hiányzik

Az Index a múlt heti Kormányinfón Gulyás Gergelyt kérdezte arról, hogy tudnak-e a diákok, szülők, tanárok olyan akciót tartani, amely után a kormány azonnali és jelentős béremelésre tenne ígéretet.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta: nem a jó szándék hiányzik, a pedagógusok valóban magasabb bért érdemelnek, már dolgoznak ezen. A politikus itt arra utalt, hogy a kormány háromszor tízszázalékos pótlékemelést ígért a pedagógusoknak. A miniszter jelezte, hogy szeretnének ennél többet is emelni, de az az uniós forrásoktól is függ.

Gulyás Gergely kitért arra is, hogy a sztrájkkezdeményezéseket közelebbről megnézve, csak köszönetet lehet mondani a pedagógusoknak, ugyanis csak egy kis részük vett részt az akciókban, míg a jogellenes megmozdulásokhoz még ennél is kevesebben csatlakoztak.

„A jogszerű tiltakozás lehetőségei Magyarországon garantáltak, Németországban például nincs is lehetősége a tanároknak sztrájkolni” – tette hozzá a miniszter.

A sztrájk mellett más akciók is lesznek

A munkabeszüntetés után délután is folytatódnak az akciók, a két nagy pedagógus-szakszervezet az Alapvető Jogok Biztosa fővárosi, illetve vidéki kirendeltségeinek nyújtja be az összegyűjtött panaszokat, hogy felhívja a helyi problémákra a figyelmet.

Ezt követően délután 17 órakor hídfoglalás lesz a tanárokért a Grund szervezésében. Az esemény leírásában ismertetik: „Tartsatok velünk október 5-én (szerdán) 17 órától 19 óráig a Margit hídon, hogy újból megmutassuk a kormánynak, hogy a tanárok jelenlegi helyzete tarthatatlan, és hogy joguk van sztrájkolni, hiszen a sztrájk alapjog!”

Ön is látta? Van fotója, vagy videója?
Küldje el nekünk!

(Borítókép: Tüntetés 2022. október 5-én. Fotó: Németh Kata / Index)