Kitették a lakásából a Budapesti Sakkszövetség volt főtitkárát

2022.10.05. 21:16
Öt percet kapott arra, hogy elhagyja lakását – ezt mondta az RTL-nek a Budapesti Sakkszövetség egykori főtitkára, Száraz Sándor. A 67 éves férfi azt állítja, előzetesen nem tájékoztatták arról, hogy kilakoltatják.

Száraz Sándor évtizedeken át a sakkból élt, oktatóként sok helyre eljutott Európában. Állítása szerint az évek alatt 6-7 millió forint adósságot halmozott fel. A koronavírus-járvány kitörése előtt tudta meg, hogy elárverezik az egyszobás lakását.

Utcára most azért került, mert időközben lejárt a kilakoltatási moratórium. „Kora reggel a rendőrök és a végrehajtó ébresztett fel, körülbelül 20-an álltak a lakásom előtt. Ők aztán azt mondták, öt percem van arra, hogy elhagyjam a lakást” – elevenítette fel a kilakoltatás pillanatait Száraz Sándor.

A férfi számára az a család kért segítséget az interneten, amelynél évek óta sakkot oktat. Az anya azt mondta, hogy sok felajánlást kaptak. Száraz Sándor úgy nyilatkozott, legszívesebben sakkot szeretne tanítani gyerekeknek vagy felnőtteknek, jelenleg szórólapterjesztésből jut némi pénzhez, írja az RTL.

Lejárt a moratórium

A kilakoltatási moratórium idén júliusban járt le. A 2020-as téli moratórium és az azt követő járványügyi veszélyhelyzet miatt fenntartott végrehajtási szünet következtében az elmúlt másfél évben nem tettek ki senkit az utcára. Becslések szerint 10 ezer végrehajtás ragadhatott bent ez idő alatt.